Demokratikusabb lett-e Európa?

„Ha tehát Habermas fenn akarja tartani azt a nézetét, hogy az európai polgárok idén egy „nemzetek feletti kooperáció” keretein belül végre hatást kívántak gyakorolni saját közös sorsukra, akkor azt is el kell ismernie, hogy ez igen ellentmondásos módon történt. A polgárok jelentős része ezek szerint kizárólag az európai jogalkotás megakadályozása érdekében volt kész együttműködni európai polgártársaival. Így viszont inkább csak a vélemények természetes, és a demokráciára nézve – nem kis jóindulattal fogalmazva – üdvös polarizálódásáról beszélhetünk, a legitimitás erősödéséről annál kevésbé.

Belátható végül, hogy a parlamentnek, mint a diszkurzív törvényhozás intézményének a legitimitásához nem pusztán az intézmény iránti bizalom növekedésére és a parlamenten belül megfogalmazódó vélemények differenciálódására van szükség. Habermas több helyütt hangot adott annak a véleményének, hogy a parlamentben elfogadott törvények teljes legitimitásához arra is szükség van, hogy az intézményt fenntartó polgárok szolidaritást vállaljanak az eltérő élethelyzetben lévő, de a törvényeknek ugyanúgy alávetett polgártársaikkal; és hogy a törvényjavaslatokról átfogó viták legyenek az egymással szolidáris polgártársak között. A bevándorlóellenesség húrjain játszó brit UKIP, és a francia szélsőséges Front National választási győzelme, valamint a német AfD erősödése azonban arra szolgálhat példaként, hogy a nyugati jóléti államok »szellemisége« Habermas feltevéseivel ellentétben egyelőre nem a határokat átívelő szolidaritás, sokkal inkább a jóléti sovinizmus növekedéséhez járult hozzá. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyelőre a programokról folyó európai szintű viták is rendre zátonyra futnak részben az európai nyilvánosság csatornáinak kialakulatlansága, részben a tagállamok közötti politikai-kulturális különbségek miatt.

Az elhangzó vélemények szempontjából persze nehéz kritikát megfogalmazni Habermasnak azzal az álláspontjával szemben, hogy a csúcsjelölt-állítás és az európai programjavaslatok megjelenítése fontos állomás lehet a nemzetek feletti demokratikus intézményrendszer kialakításában. Kételkedhetünk azonban abban, hogy visszafordíthatatlan demokratizációs folyamatról van szó, és hogy ez az átalakulás a polgárok növekvő helyeslésével találkozik. Az európai projekt így nemcsak a hegemón szerepre törő kormányfők mesterkedésein bukhat el, hanem olyan adottságok hiányán is, amelyeket Habermas is a jól működő demokrácia alapfeltételeinek tart: mindenekelőtt a transzparencia, a széles körű racionális diszkusszió és a szolidaritás hiányán.”