„Netán ezt is az uniós »demokráciadeficit« kategóriába lehet sorolni, hogy zárt ajtók mögötti alkukkal döntik el, hogy az adóparadicsomból származó, néppárti Jean-Claude Junckervezeti az Európai Bizottságot, a szocialista Schulz pedig az EP-t?
Amikor azt mondtam, hogy Schulz sok tekintetben súrolta azt a határt, amelyet a parlament megjeleníthetett, arra is gondolok, hogy a csúcsjelöltet kitalálták. Hogy most ő volt-e ennek az ötletadója, nem tudom, de már a név miatt („Spitzenkandidat”) se hinném, hogy mondjuk egy franciának vagy angolnak a német fogalom jutott volna az eszébe. A lisszaboni szerződésben nincs ilyen jogosítványa az EP-nek. Az államfők joggal kérték számon a demokratikusnak tartott Európai Parlamenttől, hogy mi ez, ha nem pontosan az átlépése a vonatkozó szabályoknak és szerződéseknek a demokrácia nevében. Vagyis úgy is nézhetném, hogy a demokrácia köntösében túlléptünk a hatáskörünkön. Ami egy értelmezési kérdés. Mert amikor Dublinban tárgyaltunk a frakciónkkal, akkor úgy tűnt, hogy ez a kampányra szóló jelölés. Tehát a csúcsjelölt lesz a vezető arca a kampánynak, és hogy vele mi lesz, arról majd később döntünk. Ami meg is történt: a tagországok vezetői 26:2 arányban döntöttek a luxemburgi Juncker mellett. Ő most volt a frakciónknál, elmondta az elképzeléseit. Hogy úgy mondjam, kicsit nagyobb szerénységet várnék el tőle.(...)
Mivel magyarázza, hogy oly nagy többséggel választották meg az EP egyik alelnökévé?
Sokan mondták, miután Orbán Viktor kifejezte véleményét Junckerről, olyan vert helyzetből indulok a választáson, hogy nyugodtan készülhetek a vereségre. De nem ez történt, és ennek örülök. Azt hiszem, tényleg van lehetőségünk arra, hogy akár következetesen is kiálljunk a véleményünk mellett, és nem hiszem, hogy jövőbeli pozíciók érdekében be kellene ragasztanunk a szánkat.”