Vissza a kőkorba

Ez itt leskelödik, a temetök meg üressek!!!

Diplomások.Többszázezer szakmunkás,technikus,mérnők orvos,ápolók,stb.hagyták itt az országot a jobb pénzért.Az ország krémje.Ez a sok liberális értelmiségi, semmire nem jó faszfej,meg itt maradt a nyakunkon,Orbánozni,meg holokausztozni.

"a plebejus ideológia adott randevút az elhibázott gazdaságpolitikából fakadó, lankadatlan spórolási kényszernek" Ekkora hazugságot ritkán olvasunk! A takarékosságot két dolog kényszeríti ki: 1. Az államot takarékosságra kényszeríti a mérhetetlen eladósítás, amibe a balliberális gazázdálkodás sodorta az országot, teljesen indokolatlanul és értelmetlenül, 2. A családokat takarékos gazdálkodásra készteti az uzsora hitelezés magyarországi gyakorlatának felismerése.

Kósáné Kovács Magda oly régóta harcol a munkásosztály érdekeiért, hogy attól tartok, roppant nehéz lesz neki hátat fordítani a mozgalomnak. Hiszen 1967 óta szolgálja a pártot. Pedig nem lehetett könnyű elhatározás számára a belépés a kommunisták soraiba. Édesapja, a neves ideggyógyász, Kovács Ferenc ugyanis 1956-ban a László kórház forradalmi bizottságának elnöke volt. Magdi azonban egy pontosan még nem meghatározható időpontban úgy döntött, nem fogja követni az apai példát. Ő inkább kényelmes életet és sok pénzt akart. De persze az sincsen kizárva, hogy a marxizmus-leninizmus hosszas tanulmányozása után, valamikor a 60-as évek közepe táján rájött: a kommunizmus eszméje fogja boldogítani az emberiséget, ezért ő életét a mozgalomnak szenteli. Bárhogy történt is, Magduskánk elindult szépen felfelé a ranglétrán. Az ELTE magyar-francia szakán végzett 1964-ben, majd néhány éven keresztül tanított is, csakhogy a pedagóguspályán nem lehet sokat keresni, és a sok rossz gyerekkel is bajlódni kell. Magduskánk arra is rájött, hogy két legyet is üthet egy csapásra, vagy mondhatnám úgy is, összekötheti a kellemeset a hasznossal: mint pártfunkcionárius több pénzt fog keresni, mint ha tanár marad, ezen kívül pedig az MSZMP tisztségviselőjeként sokkal hatékonyabban szolgálhatja a marxizmus-leninizmus ügyét, mint ha a katedráról hirdeti az Igét. És jól számított, mert onnantól kezdve, hogy 1974-ben "megbízást kapott" a marxista-leninista esti egyetem IX. kerületi tagozatának vezetésére, anyagi gondjai megszűntek, és a nemzetközi kommunista mozgalom is jelentősen megerősödött. De Magdus nyilván nagyon elkötelezetten vezette az intézményt, mert 1980-ban a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének a titkára lett, és oroszlánként harcolt a tanárok érdekeiért. Hogy közben a pedagógus pálya presztízse egyre lejjebb süllyedt, és a tanárok fizetése is a béka segge alá csúszott, arról ő nem tehetett. Miután kiderült, milyen harcos érdekvédő, a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) vezetői is felfigyeltek egészen rendkívüli képességeire, és megválasztották titkárnak. De ez még nem minden: 1986-tól két éven keresztül a Magyar-Szovjet Baráti Társaság alelnöki funkcióját is betöltötte. Hogy 1988-ban miért hagyta ott a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot? Nem lehet tudni. De a jövő történészei talán egyszer majd kikutatják. Ugyanakkor a munkásosztály ügyét egy pillanatig sem tévesztette szem elől, és 1989-ben egy hihetetlenül merész lépésre szánta el magát: elvállalta a ferencvárosi munkás szabadidőegylet elnöki tisztét! Micsoda áldozatkészség és merészség! És mindez nem elég, mert Magdusunk sok-sok elfoglaltsága mellett részt vállalt a Hazafias Népfront elnökségének munkájában is! Ugyanakkor roppant kínos lehetett a számára, amikor "rendszert kellett váltani", hiszen egy pillanatig úgy tűnhetett, a rengeteg fáradozás és munka mind hiábavaló volt. De gondoljunk bele abba is, milyen belső harcok és meghasonlások eredményeképpen változhatott át Magdi hithű kommunistából szociáldemokratává. De semmi kétség, noha gyötrődött, vívódott, de sikerrel átváltozott, ugyanis rögtön megalakulása pillanatában, 1989. októberében belépett a Magyar Szocialista Pártba. Magdus tehát nem hátrált meg, hanem tovább küzdött a munkásosztály jogaiért: a korábban osztályárulónak tekintett szociáldemokrácia harcosaként is kész volt ringbe szállni az 1990-es választásokon a ferencvárosi mandátumért. És noha egyéniben vesztett ugyan (csak a negyedik helyen végzett szegény), de a párt nem hagyta cserben régi harcosát, és listán bejuttatták őt az országgyűlésbe. Itt, az immár "demokratikus" országgyűlésben is lankadatlan erővel küzdött: a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság tagja, majd alelnöke lett, pártjában pedig a társadalmi szervezeti és érdekképviseleti munkacsoport vezetőjévé választották. Ami persze némi visszalépés lehetett a számára ahhoz képest, hogy egykoron már a SZOT titkári posztját is betöltötte a jó öreg Gáspár Sanyi bácsi mellett. De hát Magdus nyilvánvalóan az "egy lépés előre, két lépés hátra" lenini jelszó jegyében ténykedett. És nem is eredménytelenül, mert az 1994-es választásokon az ország hálás népe honorálta hihetetlenül jó munkáját: immár egyéniben is mandátumot nyert, Horn Gyula kormányában pedig munkaügyi miniszter lett! Nagy szó ez, hiszen most már a gyakorlatban is megvalósíthatta szociáldemokrata eszméit, és a miniszteri bársonyszékből védhette a dolgozók érdekeit. De hát a körülmények megint közbeszóltak, a Bokros-csomag következtében dolgozók tömegei vesztették el munkájukat, a fizetések jelentősen csökkentek, a munkavállalók jogai pedig szűkültek. Ezért aztán Magdi lemondott a tárca éléről, de a mozgalmat ezek után sem hagyta cserben. Mi több, megint csak kockázatos lépésre ragadtatta magát: belépett a Magyar-Izraeli Baráti Társaságba. Innentől kezdve már nem volt megállás, pályája ismét felfelé ívelt: az Országgyűlés alkotmány-és igazságügyi bizottságának is tagja lett, sőt az európai integrációs bizottság munkájában is részt vállalt. De szeretném nyomatékosan hangsúlyozni: nem a pénzért dolgozott ilyen sokat! Ekkorra ugyanis már világossá vált előtte, hogy a magyar dolgozók legfőbb érdeke, ha az Európai Unió tagja lesz az ország. Magdus most már ezért a célért küzdött, és csakis azért vállalta el az MSZP ügyvezető alelnöki posztját is, hogy előmozdítsa az európai integráció ügyét. A Fidesz hatalomra kerülése után azonban megdöbbenve látta, hogy az etnikai és vallási kisebbségeket micsoda elképesztő veszélyek fenyegetik Magyarországon. Ezért az országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöki tisztét is elvállalta, csak azért, hogy harcoljon az elnyomottak jogaiért. És bizony, bizony munkájának híre a nagyvilágba is eljutott: 1999-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagi fokozatát kapta meg. És figyelem: amikor hazánk az ő erőfeszítéseinek is köszönhetően belépett az EU-ba, pontosan tudta, hol a helye: európai parlamenti képviselő lett! És öt éven keresztül küzdött az imperializmus és rothadó kapitalizmus egykori fészkében, Brüsszelben, a magyar dolgozók érdekeiért! kuruc