Viszlát, DK!

2014. július 05. 17:24

Nem Pásztor Albert cigányellenessége, hanem a párt különböző testületeinek szavazatmaximáló pragmatizmusa, elvtelensége miatt kilépek a Demokratikus Koalícióból.

2014. július 05. 17:24
Hell István
hvg.hu

Pásztor Albert maga is tudja, hogy a cigányok megregulázását várja el tőle a miskolci közvélemény, a »lakosságnak«. Ezért ír ilyen romhalmaznak látszó mondatot – nem 2009-ben, hanem 2014 július 3-án! – az MSZP honlapjára:  »Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek a lakosság közbiztonság-érzetét leginkább befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés romáknak tekint.« Talán egyszer majd ezt a szörnyű mondatfelhőt is képes lesz visszaszívni – de még nem tartunk ott. Én viszont mentális okokból nem engedhetem meg magamnak, hogy az ilyen kijelentéseket toleráljam.

Egyszerre vagyok szomorú is, vidám is most, amikor – nem Pásztor Albert cigányellenessége, hanem a párt különböző testületeinek szavazatmaximáló pragmatizmusa, elvtelensége miatt – kilépek a Demokratikus Koalícióból. Szomorú vagyok, mert nem sikerült új pártot létrehozni a DK-ból, ahová megalakulásakor Bauer Tamás hívott engem (aki nemrég hasonló okokból mondott le az alelnökségről). De vidám is, mert úgy érzem, jó ügyek mellé álltam a DK és az országos tanács tagjaként, ózdi parlamenti képviselőjelöltként, és jó ügyet szolgáltam volna belvárosi önkormányzati képviselőjelöltként is, ahogyan arról néhány nappal ezelőtt Kerék-Bárczy Szabolccsal egyeztettünk.

És jó ügyet szolgálok most is, amikor – hogy megfelelő hangsúlyt adjak rosszalló véleményemnek – kilépek a Demokratikus Koalícióból.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. július 06. 13:51
Utcsó oltsa le a villanyt. Félek Vadai lesz az..
bedoltnepszava
2014. július 06. 12:36
Ez a baromállatHell erlauer néven kommentel, minden kommentje bizonyítja, hogy egy büdgec.
Catullus
2014. július 06. 10:34
A "viszlát" nem feltétlen jelent végleges búcsúzást.
Korn
2014. július 06. 10:02
Heil István!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!