Az újjáépítés során meg kell hallgatnunk a polgármestereket, mert túlságosan kevéssé figyeltünk oda a szavukra az elmúlt tizenhat évben

Bennünk ég még a választási vereség fájdalma, és ma sem tűnik könnyű feladatnak, hogy megvonjuk annak a tizenhat évnek a mérlegét, amely az ország sorsának irányítására adatott meg. Pedig sokan emlékezhetünk az időszakra, amikor Magyarországon a közjogi intézményrendszer, éppúgy, mint a költségvetés, gyakorlatilag romokban hevert. Tudjuk, hogy 2010-ben, amikor nyolc év után a kormányzás lehetőségét megkaptuk, egy olyan országot örököltünk, amelyik akkor már négy éve a hideg-polgárháború körülményei között élt, alkotmányellenes közjogi helyzetekkel és egy olyan költségvetési és gazdasági helyzettel, amilyen Magyarországot az akkor már két éve gazdasági összeomlással küzdő Görögország mellé helyezte a sérülékenységi rangsorokban. 

sőt a magyar társadalom olyan sikeres gyarapodási időszakot tudhat a magáénak, amelyben számottevően csökkent a szegénységnek kitett csoportok és egyének aránya, ugyanakkor soha nem látott módon erősödött meg anyagilag és szélesedett ki társadalmi bázisát tekintve a középosztály, a polgárság. 

El kell mondanunk ezt, még akkor is, ha fájdalmas múlt időben beszélni róla. Le kell zárnunk ezt a történetet, mert április 12-én a választópolgárok nagy többsége úgy döntött, mást bíz meg az ország irányításával az elkövetkező évekre. A mi feladatunk most az, hogy levonjuk mind a tizenhat éves kormányzás, mind pedig a választási vereség tanulságait, és újjáépítsük azt a jobbközép irányultságú polgári erőt, amely vonzó alternatívát jelent polgárainknak 2029-re az önkormányzati és európai parlamenti választásra, 2030-ra pedig az országgyűlési választásra. 

Az újjáépítés munkáját a helyi közösségekben kell kezdenünk. 

A Fidesz 1990 és 1998 között az önkormányzatok pártja volt. Miközben az országos politikában kis ellenzéki tömörülésként játszott szerepet, számos önkormányzatban irányító erőként mutathatta meg a közösségekkel kapcsolatos elképzeléseinek realitását. Alsóörs – majd Balatonfüred –, Kaposvár, Karcag, Pápa, Siófok: csak néhányat említek azok közül a Fidesz által vezetett települések közül, amelyek a siker szinonimájává váltak akkoriban, mint ahogyan vezetőik – Bóka István, Szita Károly, Fazekas Sándor, Kovács Zoltán és Balázs Árpád – is a párt országosan ismert és megbecsült, befolyásos tagjai voltak. 

Az azóta eltelt negyedszázad még több sikeres települést és még több eredményes polgármestert adott nekünk a politikában. Az újjáépítés során meg kell hallgatnunk őket, mert túlságosan kevéssé figyeltünk oda a szavukra az elmúlt tizenhat évben. Meg kell értenünk a tapasztalataikat, érveiket és javaslataikat, mert ezek jelenthetik a jövő polgári politikájának alapját. 

Nem csupán az önkormányzatok és vezetőik azok, amikre és akikre figyelnünk kell. Legalább ilyen fontos, hogy mellettük ismét felvegyük a kapcsolatot a helyi közösségek másik nagy csoportjával, a civil szervezetekkel is. Nem, nem azokra a civil szervezetekre gondolok, amelyek egyesületnek vagy szövetségnek, esetleg alapítványnak álcázott pártok. Hanem azokra a klubokra, polgári körökre, egyesületekre, amelyek tevékenységüket valóban a helyi érdekek összegyűjtésének, ötvözésének és kifejezésének szentelik. 

A mi feladatunk tehát most az, hogy menjünk vissza a helyi közösségeinkhez. Nézzünk polgártársaink szemébe, beszéljük meg az elmúlt időszakot. Nyújtsunk kezet egymásnak, és tervezzük meg azt a jövőt, amely az országos politika mai őrjöngésével szemben a polgárok higgadt, mérsékelt, józan párbeszéden alapuló politikáját mutatja fel.

A szerző volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter

Nyitókép: Földházi Árpád