Alkotmány(b)írók

2014. július 10. 14:51

Az alaptörvény 8. cikke szerint valóban nem tartható népszavazás nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.

2014. július 10. 14:51
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
NOL

Az alaptörvény 8. cikke szerint valóban nem tartható népszavazás nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Tiszta ügy, gondolnánk, csakhogy ez a passzus az előző alkotmányban is szerepelt, azonos tartalommal: ott azt írta elő a jogalkotó, hogy hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról nem dönthet az állampolgár.

Ennek ellenére az akkori AB több olyan népszavazási kezdeményezést átengedett (a jelenlegi kormánytöbbséget adó pártok hangos ovációja mellett), amelyek szorosan összefüggtek nemzetközi szerződésből adódó magyar kötelezettségekkel. 2004-ben a kettős állampolgárságról, 2008-ban a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szavazhattunk így, alkotmányos fenntartások nélkül. Hogy az első érint nemzetközi egyezményeket, az aligha szorul hosszabb bizonyításra, de az ún. szociális népszavazás is befolyásolta például az akkori konvergenciaprogramunkat meg a maastrichti kritériumok teljesítésére vonatkozó kötelezettségeinket.

Sajnos az a helyzet, hogy mindkettő sokkal erősebb kötöttség, mint az a Putyin–Orbán-szándéknyilatkozat, amely a nukleáris energia békés hasznosításában történő együttműködésről szól, mellékesen megemlítve a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartását is.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. július 11. 07:21
Hargitai inkább ússzál a 22.000 milliárd adósságotokban!
Necoure Yamakee
2014. július 10. 22:31
Hogy ezek a szardarabok mennyire értenek mindenhez, fantasztikus. Csak a piacbol megélni, na az nem megy.
sóhivatalnok
2014. július 10. 21:38
Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban jelenleg az energiafelhasználás csökkenése mellett bővül a gazdaság.
atila68
2014. július 10. 18:40
Miklós! Ha valamit kimond az alkotmány, akkor nincs olyan, hogy annak ellenére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!