Tartom a főnökömhöz magamat

„A magyarországi szegénységgel kapcsolatos adatok a szegénység növekedését és mélyülését mutatják. Van-e az elmúlt négy év szociálpolitikájának köze ehhez a romláshoz?

Melyik adat romlik? Ez fontos kérdés. A szegénységi ráta és a jövedelemegyenlőtlenségi adat romlott, így van.

És a mobilitási csatornák is szűkültek…

Milyen mérések alapján?

OECD és Eurostat.

Nem drámai a változás, holott a válság utáni időszakban erre lehetett számítani. Nemzetközi összehasonlításban a jövedelemegyenlőtlenségi mutatók hasonlóak a németországihoz vagy a svájcihoz, és jobbak, mint Olaszországban vagy Franciaországban. Tehát amikor azt mondják, hogy Mexikó, Törökország, Indonézia szintjén vagyunk mindjárt, a társadalom fele az éhenhalás szintjére került, akkor nagyon súlyosan félreinformálják a közvéleményt. Nem szabad azt az érzetet sugallnunk, hogy itt valami nagyon drámai folyamat történik, és hogy leszakadunk. (…)

Az elmúlt négy év társadalompolitikájának volt egy jellemzője, amit a hajléktalanügy szimbolizál a leginkább. Bizonyos szociális élethelyzeteket hatósági eszközökkel óhajt a kormány megoldani. Egyetért ezzel a felfogással?

Vannak olyan helyzetek, amikor nincs más lehetőség, mint a rendőr. Az utcán élni életveszélyes, meg kell előzni, hogy közvetlen veszélybe kerüljenek emberek. De a legjobban a szociális munkás, a szociális szakember tudásában bízom. A szociális munka eszköztárával el lehet érni, hogy a hajléktalan bekerüljön az átmeneti szállóra az aluljáróból. Telepfelszámolásban, romafelzárkózásban, hajléktalanügyben is több lehetőséget kell adni a szociális szakembereknek arra, hogy korrekt diagnózist készítsenek. Ha olyan szakember segít, aki nem csak az adott körülményt, hanem a továbblépési szolgáltatásokat ismeri, egészen a kivezető útig, akkor az valószínűleg eredményes segítségnyújtást tesz lehetővé.”