„Tegnap láttam Párkányi Raabot (vagy hogy is hívják?!) beszélni a tévében. Azt mondta, hogy kompozíciója egy fohász. Számomra ezzel tökéletesen helyretette az alkotást. A vallásos művész megpróbálja egy megformálható vízióba (egy képbe) sűríteni Istenhez szóló panaszát, kérését, hódolatát. Gyakran elég a megfelelő szó (fogalom), hogy kontextusba helyezzünk valamit: Párkányi (számomra) kimondta ezt.
Az »emlékmű-vita« lezárását az fogja jelenteni, ha az első személy odalép a talapzatához és elhelyez rajta egy szál virágot és elmond egy Miatyánkot az áldozatok emlékére. Én már gondolatban megtettem ezt (s ha nem választana el többszáz kilométer és több betegség a helyszíntől, személyesen is megtenném), (számomra) föl van avatva az emlékmű.”