Good bye, Lenin

„Hol vannak már azok az idők, amikor a baloldali pártok a bizonytalanok megszólítását tűzték ki célul. Néhány röpke hónap alatt teljesen megváltozott minden. A jelek szerint a szocialisták már a sajátjaikat sem nagyon képesek megszólítani. Pedig igazán küzdenek értük, most például a tisztújítással vannak elfoglalva, de úgy látszik, a maradék híveknek ez sem elég. Megérthetnék ugyan, hogy egyszerre nem lehet mindent megcsinálni, csak szép sorban, tehát ki kellene várni a júliust, amikor megalakul az új vezetőség, de a baloldali emberek türelmetlenek. Horn Gyula idején, de még később, egészen Gyurcsány Ferenc fénykoráig nem ezt szokták meg. És most nehéz beletörődni abba, hogy ez a párt már nem az a párt. Semmiképpen. (...)

Távol álljon tőlem, hogy rosszat akarjak Hillernek vagy Lendvainak, amiért velük példálózom, mondván, bezzeg ők megmondták. De úgy érzékelhető, hogy az MSZP-nek azok a régi »motorosai« hajlandók és képesek momentán távlatokban gondolkodni, akik a most lemondott vezetés egyik tagjától április 6-ika után azt kapták, hogy »a nénik és bácsik kritizálnak«. Noha az életkor mit sem számít, amikor az egész ház készül éppen ráomlani az ott élőkre.

Meglehet, a szocialistáknál nem ismerik azt a régi viccet - vagy csak nem emlékeznek rá -, ami még Leonyid Brezsnyev idején volt aktuális. A vicc szerint feltámad Lenin és ha már ott van, megkérik, elemezze a helyzetet, mondja meg, esetleg rosszul csinálnak-e valamit. Lenin kap egy szobát a Kremlben, de másnap hiába várják őt. Betörnek a szobába, a nagy vezér sehol, csak egy cetli az asztalon: "Visszamentem Svájcba, mindent elölről kell kezdeni".

A Jókai utcában, az MSZP székházában nem kellene megvárni, amíg Lenin feltámad.”