Ezek egyébként normálisak?

Ha nem lenne elég az országnak, hogy van egy ilyen agresszív kiskakasunk, akkor még itt vannak az alkalmatlan emberei is.

Ha működne Magyarországon egy valóban konzervatív, vagy ha úgy tetszik: libertárius, tehát piacbarát politikai párt, örök ellenzékiségre volna kárhoztatva. Olvasónk írása.
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.
Olvasónk, Déri Tibor írása.
*
Nem nekünk van szükségünk az államra
A néhai, legendás brit miniszterelnök, Margaret Thatcher véleménye szerint kétféle embertípus van, a konzervatív és a szocialista: a konzervatív ember az, aki szereti határidőre befizetni a számláit, a szocialista pedig az, aki elvárja, hogy számláit más fizesse be helyette.
Magyarországon a rendszerváltást követő évtizedben felnőtt egy nemzedék, amely számára már természetes közeg volt a kapitalizmus (illetve annak állami beavatkozásokkal torzított változata) és a liberális demokrácia. Egyetemre, főiskolára jártak, versenyképes tudást szereztek, elsajátítottak több idegen nyelvet. Később állást vállaltak vagy vállalkozást hoztak létre, családot alapítottak. S ahogy teltek-múltak az évek, rá kellett döbbenniük, hogy nekik nincs szükségük a magyar államra. Az állam ugyanis − Frédéric Bastiat XIX. századi francia gondolkodó szavaival élve − az a nagyszerű kitaláció, amelynek segítségével minden ember mindenki más költségén akar élni.
Ebben az országban nagyságrendileg hárommillió adó- és járulékfizető állampolgár tartja el a maradék hétmilliót. Ez a hozzávetőlegesen hárommillió fő – melynek meghatározó része az előző bekezdésben említett mai harmincas nemzedék – gazdaságilag és társadalmilag is hasznos, hiszen munkát vállal (sőt: adott esetben munkahelyet is teremt), és mit kap ezért cserébe a mindenkori magyar államtól? Büntetést, adók, járulékok, egyéb közterhek formájában. Kifizetheti szocialista szemléletű polgártársai számláit.
*
Ahol az összlakosság kevesebb mint egyharmada által megtermelt javakból fenntartott szociális ellátórendszer működtetésével a magyar állam alanyi jogon ellátást, sőt megélhetést biztosít a lakosság többségének, az a rendszer igazságtalan, piacellenes, a természet törvényeinek ellentmondó – ráadásul hosszú távon fenntarthatatlan is. Hiszen miért lenne érdemes jobbnak, hatékonyabbnak, versenyképesnek lennie bárkinek, ha alanyi jogon is eltartja őt az állam a más által megtermelt pénzből?
A produktív társadalmi rétegek, benne az említett új nemzedék tagjainak többsége világosan látja, hogy a gazdasági felemelkedés egyetlen útja az állam radikális leépítése lenne. Privatizálni az állami vagyont – hiszen az ember alaptermészetéből fakad, hogy a magántőke, a magántulajdon mindig jobban teljesít, ahogy Milton Friedman is megírta:„Senki sem költi olyan bölcsen a másik pénzét mint aki a sajátját költi”. Leépíteni a Kádár-korszakból megörökölt, hosszú távon fenntarthatatlan jóléti államot és annak szociális ellátórendszerét, hogy radikális adócsökkentést lehessen bevezetni a produktív társadalmi csoportok jóléte érdekében. Mindenki képességei szerinti helyet foglaljon el a társadalomban. Legyünk szabadok arra nézvést is, hogy jobbak legyünk másoknál.
Erre mégsem fog soha sor kerülni. Mert a politika első számú alapszabálya, hogy legalább eggyel több szavazatod legyen, mint az ellenfelednek. S mivel a kapitalista társadalmi rend győztesei mindig kevesebben vannak, mint a vesztesek, ezért a politika sosem a győztesekkel foglalkozik. Ezért lehet Magyarországon 13. havi nyugdíjjal, havi pár ezer forintot jelentő lakossági rezsicsökkentéssel, alanyi jogon járó szociális juttatások összegének növelésével választást nyerni. A következmény: növekvő bürokrácia, növekvő államadósság, csökkenő gazdaság.
*
A kivonuló középosztály pedig belátta és tudomásul vette, hogy Magyarországon nem számít értékesnek az, aki szorgalmas, tehetséges, erős és sikeres, itt tisztelet a lustának, a tehetségtelennek, a gyengének és a sikertelennek jár. Mert az kormányozhat négy évig, aki a produktív társadalmi rétegektől behajtott pénzből eredményesebben vásárolja meg a lusta, tehetségtelen, gyenge és sikertelen polgárok többségének szavazatait.
Már-már közhely, de érdemes újra meg újra leszögeznünk: ma Magyarországon nincs jobboldal és nincs jelen a közéletben az angolszász értelemben vett konzervatív gondolat, függetlenül attól, hogy a sajtó hagyományosan él a „jobboldali” illetve „szélsőjobboldali” címkékkel politikai pártok esetében. A valóság ezzel szemben az, hogy van egy posztkommunista gyökerű, ezerfelé szakadt technokrata és etatista baloldal – mellyel elvi konzervatív értelemszerűen semminemű közösséget nem tud vállalni –; illetve van egy antikommunista, nemzeti-keresztény (de nem konzervatív!), szintúgy etatista baloldali politikai szövetség. Ezen kívül van egy nyíltan fasiszta és antiszemita, nemzeti-szocialista párt és egy radikálisan piacellenes, szélsőbaloldali zöldpárt. Jobboldal, pláne mérsékelt és konzervatív, piacpárti jobboldali politikai szereplőket, pártokat nagyítóval sem lehet találni a magyarországi közéletben.
Ha működne Magyarországon egy valóban konzervatív, vagy ha úgy tetszik: libertárius, tehát piacbarát politikai párt, amely számára az egyén és a piac szabadsága volna a legfőbb érték, örök ellenzékiségre volna kárhoztatva. Akkor meg minek belefogni bármibe is e téren? A kivonuló középosztálynak marad ehelyett az egyre növekvő méretű adófizetési kötelezettség és a morgás joga.