Akarnak hallani egy aljas, gyáva, náci féregségről?

2014. június 26. 07:20

Így jelentették fel „diszkréten” a zsidókat a hatalomnál az üzletükért sóvárogva 1944 májusában.

2014. június 26. 07:20
Rajcsányi Gellért
Mandiner

1944_naci_fereg.jpg

Tekintetes Pálos Károly Polgármester úrnak

    HELYBEN

    Kötelességemnek érzem, hogy egy igen érdekes stróhmanra felhívjam nb. figyelmét.

    Huszthy Sándor (Deák Ferenc utca 2. sz.) az illető. Grosz Imréné zsidónő tulajdonát képező műteremben tevékenykedik már hat év óta. A zsidónő nem szakképzett, és ezért volt szüksége olyan keresztényre, akinek iparjoga van. Eddig minden nap a zsidónő v. leánya Grosz Nusi nyitotta az üzletet reggel és este szintén ők zárták is be. Kulcsot a stróhman nem kapott a kezeibe.  Most azonban látva a Tréfás Tóth Mihály stróhman gyászos végét, megijedtek és a következőket tárgyalták meg.

    Nem lehetnek továbbra is ott a zsidócsillagos nők az üzletben, mert ez biztos árulójuk lenne. Ezért mint értesültem, ugy határoztak, hogy a stróhman, nem várva be a hatóság intézkedését, kidobja a „zsidókat”? Lehet, hogy a Grosz Nusi segédkönyvét is kijelentik. Így ha valaki érdeklődne is hatóság részéről, Huszthy mindent a sajátjának mondana. Ezért meséli mindenkinek már is, hogy a gyanut elterelje a valódi és tipikus zsidó bujtatásról. Szerény tudomásom szerint még senkinek sem lehet zsidó üzleteket kiigényelni. De legkevésbé lehet megengedni, hogy valaki önhatalmulag kisajátittsa, zsidajának üzletét.

    Ezért voltam bátor fentieket Polgármester Úrnak tudomásul adni. Kérem az ügyet kivizsgálni és a szükséges intézkedést, azonnal megtenni sziveskedjen.

    Tudomásom szerint foglalkoznak még kereskedelmi cikkek, /filmek, lemezek/ eladásával is. Ezt pedig lekell foglalni, vagy az üzletet lezárni a rendelet szerint. Ez utóbbi vonatkozik a zsidó „MARIKA” fotó /Getler Sándorné/ cégre is. Ha nem volna meg nekik a kereskedésre jogosító engedélyük, akkor ezért még külön meg is kell büntettni őket.

    Kérem az ügyet diszkréten elintézni és ha valamivel segítségükre tudnék lenni, szívesen állok rendelkezésükre.

    Maradtam

    Kfháza 1944. V. 8.                    hazafias tisztelettel:

    GARÁCZY PÁL
    fényképészeti műterme
    Kiskunfélegyháza.”
 

*

(via Országos Levéltár / Tudózsidó.)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 573 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. június 27. 00:42
1952-ben pedig több mint 64 ezer feljelentés érkezett a kulákok ellen, feketevágás, takarmánygabona be nem adása és feketézés miatt.
mustarharmas
2014. június 26. 23:28
Ergé, Mi az üzenete ennek a cikknek, pont most? És miért pont most írtad meg?
Autofocus
2014. június 26. 22:31
Magyarország kovásza régen is és ma is az irigység, a rosszindulat és a rosszhiszeműség. Ebben sajnos semmi sem változott.
Peter8811
2014. június 26. 21:25
Kellett volna egy szabályra törvényt hozni, bal kézszabályra hogy ha zsidóknak nem jó egy törvény nem kell betartani. illetve aki betartja az egy rohadt féregség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!