Egy kis ország ne üsse az orrát a nagyok dolgába? – még egyszer a magyar–lengyel barátságról

Mindenkit óvnék a lengyelek megvetésétől, a kárörvendéstől, mert olyan erői vannak ennek a társadalomnak, ami hegyeket mozgat. Nizalowski Attila jegyzete.

Elgondolkodtató cikk jelent meg az egyik lengyel hetilapban azokról a lengyelekről, akik a rendszerváltás után Nyugat-Európába mentek szerencsét próbálni.
„Elképzeltem, mi vár majd a Magyarországra hazatérőkre. Kaotikus, a nyugati átlagtól már most leszakadt oktatás, balkáni egészségügy, urambátyám-alapú nepotizmus, hozzá napról napra, követhetetlenül változó jogszabályok, melyeket a forrásokat nyújtó kézbe harapó politikusok hoznak... Vonzó alternatíva, amellyel szemben vajmi kevés súllyal esnek latba az országimázskampányok.
Az a vonat, amelyik ma megakadályozná a fiatalok elvándorlását, már elment. (A Budapest–Bécs expressz ellenben tömve van...) Dolgozni most már azon kellene, hogy a kalandvágytól és a jobb élet reményétől hajtott magyaroknak egyszer legyen hova, mire hazajönniük.”