Miért autósoviniszta még a szakújságíró is?

„A cikk szerzője megáll a probléma elemzésével még azelőtt, hogy igazán belekezdett volna. Kizárólag azt sorolja, hogy miért is nem lehet az autóvezetőre számítani (kedvencem: dugóban elmélázva szüttyög az autós vagy éppen a naptól elvakítva megy be a sötét alagútba), és rögtön utána a konklúzió kérdésként: »Miért kell kísérteni a sorsot, kérdezem ilyenkor magamban, nem érzik a vértől ragacsos haj szagát?« Mármint a kerékpárosok. Hogy mi az oka a problémának, hogy mik a következményei és hogy milyen megoldások lehetségesek, no, erről egy szó sincs. (...)

Most, hogy már tudjuk, hogy cél a kerékpározás terjesztése és az egyéni gépjárműhasználat csökkentése, talán könnyebb a megfelelő választ megfogalmazni: a járművek vezetői maguk hozzák létre a veszélyes helyzeteket, legyenek azok akár autót vagy bringát vezetők. Mert jó lenne végre tudomásul venni, nincs olyan emberfajta, hogy kerékpáros vagy autós. Ha már mindenképpen az úton keressük az identitásunkat, próbálkozzunk PARTNEREK lenni. Tudom én, hogy ez a szó manapság nálunk nem igazán divatos, unlamas, hogy olvasva mindenki naív hülyének gondolja e cikk szerzőjét, de ettől még ez az egyetlen lehetséges megoldás a közlekedés mai súlyos problémáira. A Lánchídon, az alagútban, a Körúton, bárhol. Ha ez túl általánosnak hangzik, leírom, hogy mit jelent ez a gyakorlatban például az ominózus Lánchídon: az autók vezetői a középvonalhoz húzódnak, amennyire csak lehet, a bringák vezetői meg tudnak mellettük haladni az út jobb oldalán. És persze egymást figyelik, segítik, felelős partnerként viselkednek. De ne feledjük: a gépjárművek vezetőinek sokkal nagyobb felelőssége, lévén ők az erősebbek, nagyobbak. Hogy ez mennyire fontos, mi sem mutatja jobban, mint az ENSZ KRESZ-re vonatkozó Bécsi egyezménye: »A járművezetők különös figyelmet/gondosságot tanúsítsanak a legsebezhetőbb közlekedők iránt, úgymint a gyalogosok, kerékpárosok, de mindenekelőtt a gyerekek, idősek és fogyatékkal élők iránt.« - Bécsi egyezmény 7.3.   

Valami hasonló gondolkodást, megközelítést, problémaelemzést látnék örömmel olyan jelentős szakmai portáltól, mint a Totalcar. Mi, a Magyar Kerékpárosklub már rég kiléptünk a járműsovinizmus ketrecéből. A fenti gondolatok terjesztése érdekében indítottuk el az Együtt közlekedünk kampányt is. Csak éppen hiába minden igyekezetünk, ha egy autós szakújságíró is abban látja a megoldást, hogy a »bringást« szólítja fel a védekezésre, a maga meghúzására, a járdán közlekedésre, és nem abban, hogy például élére álljon egy olyan mozgalomnak, ami autóvezetőket hív a kerékpáros közlekedés segítésére, támogatására.”