Két fő kifogást emel Pap Szilárd István a határon túliak szavazati jogát bűnbaknak megtévő publicistáknak válaszoló mandineres posztommal kapcsolatban a Kettős Mércén. Az első, hogy jogosulatlanul általánosítom a baloldalt. Nos, alapvetően szerintem a szövegből egyértelmű volt, a baloldal mely részére gondolok, de mivel én is épp párhuzamot vonok a szövegben az általánosítás ellen, a tiltakozás megalapozott. Nyilvánvalóan nem határontúlimagyarozik minden baloldali, csak a hagyományos magyar baloldal egy igen hangos, véleményformáló része. Ugyanakkor az utolsó bekezdésben volt egy olyan félmondatom, hogy „a baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része”. Lehet, hogy nem volt elég hangsúlyos, de ott volt.
A második kifogása az, hogy „Szilvay szövege, sok máshoz hasonlóan, azon a hallgatólagos feltevésen alapszik, hogy mindenki, aki nem ért egyet a Fidesz által 2011-ben bevezetett intézkedéssel, az egyúttal határontúlimagyarozik is, azaz megbélyegez, kirekeszt, és árt a külhoniaknak.”
Nos, ezt viszont nem tudom, honnan veszi Papp István Szilárd, ilyet nem állított a szöveg, és nem is következett belőle.