Zsidó négerek angyali hazában

„Van, aki botránykőnek látja az épülő Szabadság téri emlékművet, van, aki a miniszterelnökkel ért egyet, és méltó megemlékezésnek tekinti egy gyalázatos korra, melyben a sátáni német hadak lecsaptak Horthy Miklós angyali, békés, mit sem sejtő Magyarországára – és természetesen minden gyalázatot ezek a német hadak követtek el. Ez, ugye, a hivatalos álláspont. Hát akkor lássuk, milyen is volt az élet ezekben a boldog békeidőkben, amiket annyian visszasírnak: hogyan élte felhőtlen életét ebben az időben a magyar értelmiség?

Nehezen, kérem, sőt: nagyon nehezen. Szó szerint senki sem volt az, akinek látszott. Most csak a kulturális élet egy vékony szeletét fogjuk megvizsgálni, ugyanis hajmeresztő, ám feltétlenül hiteles dokumentum került a birtokunkba. Nem kevesebbet bizonyít, mint azt, hogy a kor kultuszfilmjeit nem azok írták, akiknek a neve a stáblistán szerepel – sőt, olyan emberek voltak a szerzők, akiknek az akkori törvények szerint filmnek-betűnek a közelébe sem lett volna szabad menniük.

(...)

Vagy úgy. Csak éppen navigare necesse est, vivere non est necesse, hajózni, filmezni szükséges, élni nem. és az adott pillanatban nagy bajban volt a magyar filmgyártás: a terület-visszacsatolásokkal megnőtt a piac és ezzel az igény a magyar nyelvű hangosfilmre, a politikusok hangosan követelték a kurzusfilmeket – meg is kapták őket! – ám a régi szakemberek többsége a törvény értelmében nem dolgozhatott.

De azért dolgozott – a magyar irodalmi kultúrában már nagyon régóta ismert volt a »néger« fogalma. Ma is az. Angol neve »ghostwriter«. Magam is ismerek olyan urakat és hölgyeket, akik »négerezésből« tartják el a családjukat – irodalmi négernek azt a jobb sorsra érdemes , tehetséges szerzőt nevezzük, aki vagy azért, mert valamilyen okból nem publikálhat, vagy azért, mert nagyon szegény, vállalja, hogy más ember nevén közli az írásművét. Manapság például így készülnek a celeb-önéletrajzok – mit tetszik képzelni, a félanalfabéta botrányhősök, hírességek tán képesek leülni és megírni? Dehogy is, munkanélküli újságírókkal íratják meg a könyveiket, éhbérért. Nem volt ez másként a negyvenes évek elején sem, csak akkor nem pusztán a szegénység, de az embertelen törvények is erre kényszerítették a szerzők »zsidónak tekintendő« részét.

Kik voltak ezek? Hát, nem a névtelen nullák, az is biztos. Rejtő Jenő, Nóti Károly, Békeffi István… és sokan, nagyon sokan mások. A birtokunkba került lista negyvenhat filmet tartalmaz, melyek közül egyet sem az írt, aki hivatalosan jegyezte, vagyis aki a stáblistán szerepel. A képen látható listán először olvashatjuk a film címét, aztán a forgatókönyv valódi szerzőjét, végül azt, akinek a nevén szerepelt a mozgókép. Embertelen világ volt, hiszen az eltiltott szerzők százszor többet, jobbat, kellemesebbet, szórakoztatóbbat tehettek volna le a közönség elé, ha az elmebeteg törvények nem kényszerítik őket erre – és a magyar állam ehhez asszisztált, ugyanis kellettek a filmek. De nagyon.

Az még hagyján, hogy a Pepita kabátot Segesdy László nevén Rejtő Jenő írta, az is, hogy az Ördöglovast dr. Asztalos Miklós nevén Nóti Károly. De az már mégiscsak furcsa, hogy a nyíltan nyilas, fajvédő eszméket hirdető Nyirő József egyik főművéből forgatott Uz Bence forgatókönyvét a neves és ajnározott szerző helyett – aki országgyűlési képviselő is volt – Orbók Attila nevén Békeffi István kellett tető alá hozza! Nem lehet igaz, hogy Nyirő József, egyébként Göbbels nagy híve, nem tudott erről a machinációról, hiszen a forgatás során konzultálnia kellett a valódi forgatókönyvíróval. Tudta és hallgatott.”