Kockáztatva, hogy az ön ítélete engem is az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultjához állít, ki kell mondanom: ön hazudik.
„»...német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok és nincsenek százezerszám elveszett életek sem.« – írja ön levele záró soraiban. Biztos ön ebben, miniszterelnök úr? És Kamenyec-Podolszk? Ugyan mivel, ha nem marhavagonokkal szállították 1941-ben az ország minden részéből összegyűjtött, állítólag „rendezetlen állampolgárságú” zsidókat a kőrösmezei gyűjtőtáborba? Ugyan minek nevezné ön ezt, ha nem deportálásnak? És hol volt akkor még a német megszállás? És az 1942-43-ban nyári ruházatban, papírtalpú bakancsokkal a Don-kanyarba küldött kétszázezer magyar katona? És a keret által lemészárolt vagy az »aknaszedés« sajátos megoldásaként az aknamezőre hajtott, átjárót saját életük árán nyitó munkaszolgálatosok? Őket nem sorolja a százezerszám elveszett életek tulajdonosai közé? És hol volt akkor még a német megszállás?!
„Mi úgy akarunk az ukránoknak segíteni, hogy közben magunkat nem tesszük tönkre” – húzta alá a miniszterelnök rádióinterjújában.
Arra kérték az utazókat, hogy hallgassanak a helyi hatóságokra.
Hárompárti parlament jönne létre, ha most rendeznék a választásokat.
Felrobbant a Kossuth rádió: Orbán Viktor bedobta az igazságbombát Budapestről.
Kijev szerint túl kevesen vannak a magyarok.
Mégsem a magyarra költi.
Ez a vonulás nem csak az LMBTQ+ emberekről szól, hanem sokkal többről: a szabadságról és a félelem nélkül élés lehetőségéről.
