A remény rabjai?

„Talán nem véletlen, hogy a strasbourgi emberi jogok bírósága éppen az európai parlamenti választások előtt néhány nappal marasztalta el Magyarországot a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetésének intézménye miatt.

Első ránézésre 46 fogva tartott kegyetlen gyilkos sorsát érintő kérdésben foglaltak állást, valójában azonban megint a magyar alkotmánnyal és az alkotmányozó kétharmaddal, főként annak megismételt megerősítésével támadt gondjuk. Ezzel nem tud most mit kezdeni Brüsszel és az ottani szocialista lobbi, amely a magyar kormány állítólagos Európától távoliságát szeretné ismét bizonygatni. Az sem véletlen, hogy az ügyben épp Göncz Kinga és Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselők indítottak először támadást, és követtek el mindent az alaptörvény megváltoztatásáért.

Nem sok sikerrel. A hazai közvélemény elsöprő többsége ugyanis támogatja a tényleges életfogytiglan kiszabását jogos esetekben. Mint például a 11 éves kaposvári kisfiú kegyetlen megkínzása és meggyilkolása. Vagy a magatehetetlen, idős embereket lelketlenül kifosztó és megölő ároktői banda, a móri mészárosok vagy a balástyai rém ügyében. A társadalom jogosan várja el az államtól, hogy megvédje az ilyen brutális bűnözőktől, mert nem hiszi, hogy az előre kitervelt módon, nyereségvágyból gyilkoló, kegyetlen emberek (?) valaha is annyira megváltozhatnak, hogy becsületes, polgári életet folytatnának. A tényleges életfogytiglan azonban nem jelent örök bűnhődést. A bíróságok dönthetnek úgy, hogy 25–40 év múlva még ezek az elítéltek is feltételesen szabadlábra kerülhetnek, amennyiben addigi magatartásukat figyelembe véve elnöki kegyelemben részesülnek. A kegyelmezés joga tehát még számukra is megadatott.”