Európa kiadó, Európa kiadó…

„És akkor, pont mit 56-ban majd jönnek az szovjet tankok, hogy vége legyen a nyavalyás polgárháborúnak?
Jönnek bizony a vörös csillagosok, vagy a felségjelzés nélküliek (nem mindegy?). Ha már 40-80 ezren felsorakoztak, hadikórházastól, utánpótlási vonalastól, miért is ne ugranák át a határt, ahogy az USA tette idegenben, Irakban. Ahogy a Hitleri Németország tette, Sziléziával, Ausztriával, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia tette Boszniával, hogy ne menjünk messzire, és ne soroljam tovább, hogy ne fasisztázzunk, kommunistázzunk.

Hírlik, hogy jövő héten összeülnek a nagyok: mi európaiak, az ruszkik, és az amerikaiak, azok az Alaszkát, Irakot féltők, mi demokraták a demokratákkal, meg az ukránokkal. És ahol találkozunk, annak a városnak e neve bevonul a történelembe: mint Dayton, ha az a területosztó konferencia, még mond valamit, valakinek valamit, ha már Boszniát felhoztam. Legalább is ezt sejtem. Mert Ukrajna stabilitása ezt kívánja. Lesz egy maradék Ukrajna, egy kezelhető válság. És hogy mi mit szólunk ehhez? Az ott élők? Mi a német megszállás emlékművével vacakolunk, mások mással.

Taylor, az »Első világháború képes krónikája« első lapjain azt merészeli mondani, hogy a háború a vasúak miatt tört ki (gyorssá és visszafordíthatatlanná vált a szembenálló felek hadüzeneteket követő mozgótósítása, egymás fenyegetése). Hát ezért nem lesz itt háború. Lerohanás lesz. És ez mindenkinek jobban fog esni, egy kis béke végre, a végére. Sajnálom az ukránokat, nem feledem a barikádokat, és a kárpátaljai magyarjainkat. Inkább ez, mint 56. Az oroszok nem várnak május 25-ig. Lépni fognak, ha engedjük őket. Ukrajna finanszírozhatatlan. Oszd meg és uralkodj: mondják a nagyok! Nekünk meg egyre inkább keserű a szánk íze, hogy ebbe sem szólhatunk bele. Hál Istennek!”