„Én nem tudom, miért kell azt gondolni, hogy aki a Fideszre szavazott, az minden kétséget kizárólag jobboldali lenne. (Szerintem sokan egyáltalán nem tartják magukat semmilyen oldalinak sem.) Nem értem, miért kell az Orbán Viktorra szavazókat az ő kétmilliójának nevezni. Azt sem tudom, miért kell sulykolni, hogy egy letűnt és visszahozhatatlan korért »csorgatná« bárki »a nyálát«. A Fideszre szavazók kb. 90%-a még csak nem is élt a Horthy rendszerben, sokan a Kádáréban igen – de miért is akarná bárki visszahozni az egykor volt kormányzó néhány évtizedét? És miért gondolod azt, hogy aki Wass Albertet olvas, és akinek merészel fájni Trianon, az rögtön feladja és szabadon hagyja a jelent és a jövőt? Nemde az az igazság, hogy a múltat nem a jobboldal, hanem a másik fél sajátította ki –több évtizeden keresztül? Nemde az az igazság, hogy aki mást mer gondolni a magyar múltról, jelenről és jövőről, azonnal megkapja azt a bizonyos jelzőt? Vajon miért nem lehet történelmi tényeket más megvilágításba helyezni? Nem hiszem, hogy ettől bárki is történelemhamisító lenne… Miért nem lehet mást gondolni, mint amit a megmondó emberek és véleményvezérek gondolnak? Miért vagyok buta, primitív, szűklátókörű és egészen konkrétan seggfej, csak azért mert más a véleményem? Miért van az, hogy csak és kizárólag az a szabadon gondolkodó, felvilágosult és józan, csak az a modern európai polgár, aki egy adott nézőpontból hajlandó látni a világot, benne Magyarországot? Ez lenne a liberalizmus? (Akinek bármikor is kétsége volt: igen! Legalábbis szerintük.) Szerintem ez agyrém.
Mindezekkel együtt mégsem Árpádé az első hely a lenézés, az arrogancia és a rosszindulat cseppet sem előkelő versenyében. A pálmát nálam a Galamus csoport, azon belül is Krémer Ferenc viszi, aki nemes egyszerűséggel csak kellemes elrohadást kíván Magyarországnak. Mindenki hibás, de a legnagyobb felelős mégiscsak a magyar nép rosszul döntő része, akik »megérdemlik, ami rájuk vár. Nem tudom sajnálni őket«.
Ugyanaz a lenéző, nagyképű, hamis felsőbbrendűségről tanúskodó önhitt vélemény, amit Tóta W. Árpádnál is olvashattunk. És ugyanaz a vélemény, amit hallottunk a választások éjszakáján, amikor mindenki hibás volt a sarki fűszerestől a villanyszerelőig, csak ők nem. Ugyanaz a vélemény, ami máris kordont bont, parttalanul nácizik és vörös fejjel üvölt, címkéz és minősít, észre se véve, hogy éppen most csapták rájuk a szavazók az ajtót. Újra.(...)
Addig is, higgyétek el: Magyarország nem fog elveszni, különösen nem elrothadni. És még csak nem is a választások miatt.”