„XXIII. János és II. János Pál küszöbön álló szentté-avatása különböző okokból kétséget és zűrzavart idéz elő. Ön, mint katolikus és történész, hogyan ítéli ezt meg?
Személyes véleményemet tudom elmondani, anélkül, hogy azt a látszatot kelteném, hogy ezt a komplex problémát meg tudom oldani. Először is, engem egészében megdöbbent az a felületesség, amivel az elmúlt években a szentté avatási pereket megkezdik és eldöntik. Az I. Vatikáni Zsinat definiálta a pápa joghatósági primátusát és bizonyos körülmények között a tanítóhivatali tévedhetetlenségét, de egészen biztosan nem a pápák személyes makulátlanságát. Az Egyház történelmében voltak jó és voltak rossz pápák, és azok száma, akiket szentté avattak, csekély. Ma az embernek az a benyomása, hogy azon igyekeznek, hogy a pápa tévedhetetlenségét személyes makulátlanságával helyettesítsék. Az összes pápát, jobban mondva a II. Vatikáni Zsinat utáni összes pápát szentként prezentálják. Nem véletlen, hogy XXIII. János és II. János Pál szentté avatása IX. Pius szentté avatását és XII. Pius boldoggá avatását a háttérbe szorította, miközben VI. Pál boldoggá avatási pere teljes gőzzel halad. Majdnem úgy tűnik, mintha a zsinatot és a zsinat utáni időt a szentség nimbuszával akarnák körülövezni, hogy ezzel egy történelmi kort »tévedhetetlenné« nyilvánítsanak, mely az Egyházban a tan elsőbbségének a lelkipásztori gyakorlat elsőbbségével való felcseréléséhez vezetett.
Ön viszont azt állítja, hogy az utolsó pápák nem voltak szentek?