„De előtte még nagyobb a bizonytalanság. Amikor esznek az utolsó vacsorán, Jézus beszél egy árulóról. És akkor elbizonytalanodik az egész tanítványi kör. Én leszek az? – kérdik többen is. Magukban sem biztosak, egymásban sem. Amikor meg nagyon biztosnak tűnnek, már-már hősködőnek, mint Péter, az élet szembesíti őket gyengeségeikkel: háromszor tagadja meg a tanítvány az ő mesterét, míg megszólal a hajnali kakasszó.
Ismert mozzanatai ezek az evangéliumnak. Bár az evangélium akkor, innen nézve elég szomorú jövő elé nézett.
Csakhogy a történet nem a Jézus körül lévőkön fordult meg, hanem Istenen, aki Jézust Krisztussá tette épp azáltal, hogy benne nemcsak emberré lett, hanem felvállalta az emberi lét teljes mélységét annak utolsó pontjával, a halállal együtt. Belegyengült az emberi létbe Isten Krisztusban érthetetlen módon, de »végig csinálta« mégis úgy, hogy kiszolgáltatta önmagát az embernek. A teljes kiszolgáltatottságban lett győztes. Kiszolgáltatottnak lenni tehát nem azonos a vesztesek esélytelenségével. (...)