Veszíteni sem tudnak

„Fischer Ádámnak a távolság, ami külföldön élőként elválasztja őt a mi földhözragadt szemléletünktől, megadja számára a »szélesebb rálátás lehetőségét«. Így aztán ne csodálkozzunk a magasröptű fejtegetésén, miszerint a Fidesz nem csupán elmulasztotta huszonöt éven keresztül, hogy odacsapjon a szélsőjobboldalnak, hanem „hasznos idiótákként« próbálja használni őket. Tűrik és bátorítják a rasszistákat, antiszemitákat. Nyilván az említett távolság akadályozta meg abban a neves karmestert, hogy vessen egy pillantást arra a balos aktivistára, aki a Hír Tévé felvételén eltorzult arccal cigányozza Orbán Viktort, akit emiatt teljességgel alkalmatlannak tart miniszterelnöknek. És külföldön nem jutott hozzá annak a felmérésnek az adataihoz sem, amely világosan kimutatta, hogy a szocialisták szimpatizánsai között semmivel nincs kevesebb antiszemita, mint a Fidesz körül. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a Jobbik szavazótábora számos kiábrándult baloldalival bővült vidéken, és hevesebben támadták a kormányt, mint az összeborulás, akkor talán nem tűnik cinikusnak az a javaslatunk, hogy Fischer inkább vezényeljen politikai elemzés helyett.

Kulka János mostanában egyik coming outból a másikba esik. Most azt vallotta be, hogy valóban megfordult a fejében, »enged a csábításnak, és politikai színtérre áll«, csak rossz a színház, csapnivalóak a színészek. De ettől még marad az Orbán-kormány ellenzéke, és reméli, a »kampányszínháznak titulált« társulatok továbbra is arról beszélnek majd, ami körülöttünk van. Vagyis jó a darab, csak a buta közönség nem érti, ezért adott újabb kétharmadot annak a rendezőnek, aki épp az ellenkezőjéről beszél. Nem baj, János, te csak játssz!

Grecsó Krisztián viszont nagyot nőtt a szemünkben, mert legalább annyi kifért száján, hogy nyelni kell egy nagyot, és „akárhogy is, de gratulálni a győzteseknek”. Ez a közbeszédnek abban a mocsarában, ahol a bukott pojácák nem csak nem gratulálnak, hanem egyenesen kérkednek taplóságukkal és megideologizálják, miért iratkoznak ki a belpolitika után a civilizációból is, csúcsteljesítménynek számít. Az a javaslat pedig, hogy a balliberális értelmiségnek el kellene gondolkodnia, miért nem találja a helyét, hangját, hogyan lettek „félig-meddig – vagy tán egészen – azokká a meddő fanyalgókká, akiknek a jobboldali véleményformálók már évekkel ezelőtt látni, láttatni” akarták őket már olyan konstruktív, hogy akár a Páholyban is elhangozhatott volna.”