A második pofon

„Sokkolóan hatott, valljuk meg őszintén. 2010-ben úgy hihettük, hogy a baloldal megkapta azt a kijózanító pofont, ami alapján végre megindulhat és beérhet a XXI. századba, maga mögött hagyván a posztkommunista és liberális mivoltát. (...)

Ne tagadjuk: voltak figyelmeztető jelek is. Bár a liberálisok politikai gyámkodásából kikerült a baloldal, szellemi téren a ’80-as évekbe ragadt kardigános megmondóemberek ott maradtak a médiában, a pártokhoz dörgölődző holdudvarban és ami még rosszabb, az emberek tudatában. A baloldalinak mondott médiát egy kereszténycionista vérjobboldali republikánus közösség pénzeli, sajtója unalmas és olvashatatlan, egy amerikai neokonzervatívot megszégyenítő fanatizmussal esküszik a magántulajdon szentségére, az Európai Központi Bank, a Valutaalap és más jobboldali pénzügyi körök irányította intézmények ajánlásaira. Baloldali fordulat ezért sem jöhetett létre, másfelől a liberálisok visszakéreckedésével az ellenzéknek azon kívül nem maradt érdemleges üzenete, miszerint Orbán Viktor menj a büdös picsába. (...)

Ne tagadjuk: hatalmas munka elején vagyunk. Ehhez szívvel-lélekkel végiggondolt baloldali fordulatra és nem designnyakkendős elitistákra van szükségünk, akik igény szerint felvesznek és elhajítanak egy piros sálat, mert ez nem így megy. »Újra kezdeni minden művet és minden életet, kezünket mindenkinek újra odanyújtani.«”