A munkáltatók ma azt tesznek, amit akarnak

„- Az ön neve legjobban talán az érdekegyeztetéssel forrt össze. Az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalásai megjelentek a híradásokban, az emberek hetente értesültek a bérmegállapodásról szóló vitákról. Ma már se érdekegyeztetés, se vita, megállapodásról pedig szó sincs. Vitathatatlan, hogy ennek hátterét az Orbán-kormány alakította ki, de a szakszervezeti konföderációk nem hibáztak?

- Kezdem inkább azzal, hogy mi mit csináltunk rosszul. Ez így korrekt. Szerintem mi elkényeztettük a szakszervezeteket. Helyzetbe hoztuk és komolyan vettük őket, minden létező kérdést megtárgyaltunk velük, a munkájukhoz még erőforrást is biztosítottunk. Összeültek, kiszámolták, hogy mennyi pénzre van szükségük a munkájukhoz, és mi utaltuk nekik. Még a nyilvánosságért sem kellett megdolgozniuk, az általában szeptembertől decemberig tartó nyílt vitás bérmegállapodás egy fontos téma volt a híradásokban. Minden héten, mint a balerinák, úgy szerepeltek a tévékben, rádiókban, újságokban. Mindenki ismerte a szakszervezeti vezetőket, akiknek volt lehetőségük arra, hogy megmutassák, mennyit küzdenek, harcolnak a munkavállalókért. Minden évben, minden tárgyalás végén megállapodtunk, ennek eredményeként 2002-10 között a reálkeresetek emelkedtek. De úgy tűnik, ebben a helyzetbe belekényelmesedtek. Most nincs semmi, leírták őket, nincs terepük, fórumuk, ahol elmondhatják a véleményüket. De úgy tűnik, nem is nagyon akarják. Négy év alatt a keresetek vásárlóértéke semmit nem javult A szakszervezetek erőforrásai is elapadtak. (…)

- Hiba volt partnerként kezelni őket?

- Nem. De annak fényében, ami ma történik, el kell gondolkodni azon, mit rontottunk el. Az ugyanis tisztán látszik, hogy ehhez az új helyzethez a szakszervezetek nem tudtak alkalmazkodnt; nem tudnak, vagy nem akarnak a sarkukra állni, harcosak lenni. Miközben soha nem voltak még ennyire kiszolgáltatott helyzetben a dolgozók. A szakszervezetek hagyták például a munkavédelem és a munkaügyi ellenőrzés felszámolását. A munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek, a dolgozók pedig meg se mernek szólalni, mert három perc alatt az utcán találják magukat. Ismerősi körömben is nap mint nap találkozom olyan emberekkel, akiket nem jelentenek be. Enyhébb esetben négy órában foglalkoztatják őket legálisan, de 12-őt dolgoztatnak le velük. Vagy bejelentik őket 60 ezer forintra, a többit meg zsebbe fizetik. De mi lesz ezekkel az emberekkel nyugdíjas korukban?Manapság azt csinálnak a munkáltatók, amit akarnak.”