Választási csalás

„És bugyogott tovább kifele a lé, a szikár magyar rögvaló. Kiderült, hogy a baloldali összefogás – ahogy mindig is tudták – alapból tévedés volt. Hogy a szövetség potyautasokat cipelt (szinte csak olyanokat) – például Fodor Gábort, akinek, ahogy kiderült, tulajdonképpen pártja sem volt, tiszta liberál-elvi (és még tisztábban fizetés) alapokon áll, továbbá se szakmája se megélhetése. Nem szokta a liberális a szántást. Két másik kormányváltó töredékpártról most – EP választás idején (ahol mindenki saját listán indul) – majd kiderül, szavazatban mennyit érnek. Alkalmi tutajosok voltak egy lélekvesztőn, amelynek ki kellett volna tartania a túlsó partig, de idő előtt elsüllyedtek a nagy folyó legközepén.

Attilánkon (a Mesterházyn) azért elvitatkoztak csöppet. Az egyik szerint le kéne mondania (nem fog), ha példaképe valóban az a Horn Gyula, aki négyéves, valamiképp mégiscsak sikeres (legalábbis operatív) kormányzás után dobta be a törülközőt a választás utáni első választmányi ülésen, igaz később erősen bánta, mégis elhúzott. Mások szerint A. úr teljesítménye lenyűgöző. Összetartotta a düledező kócerájt, kivágta Gyurcsányát a pártból, úgyhogy egybe maradt. (Mármint Gyurcsány is, meg a párt is.) A kommentálók utólag megmosolyogták a választás éjszakáján nyújtott színi teljesítményt. A mű-fancsali pofákat, amit a vesztesek produkáltak. Mintha nem tudták volna előre… Mit is? Hogy csak játék volt ez az egész? Hogy bundáztak? Hogy végig úgy csináltak, mint aki nem is akar nyerni? Hogy csak egymást akarták leteperni? Hogy nem is a választáson, de itt buktak meg igazán?”