Az összefogás ereje

„Sztálin egyik legfőbb politikai erénye volt – mondják – , hogy abban a politikai környezetben, amelyben élt, tökéletesen titkolta szándékait. Senki sem látott a fejébe, így aki távozott a fogadásról nem tudhatta, a Ljubjanka pincéjében, vagy a dácsájában találja magát. Negyvennégy egész valahány százalék mindössze ötszázezer szavazatot vesztett. A baloldal pedig kétszázezret nyert. Ilyen ordítóan borzalmas kampányt őszintén szólva nem is láttam. Iskolapélda arra, hogyan veszítsünk gyorsan, simán, nagyon.

Gyakorlatilag egy hétig tartott, két héttel szavazás előtt még az ellenzék neve sem volt biztos. És most kőkemény gyászmunka folyik. Árnyékbe borul lassan Attilánk is. Magyar politikusnak nem szokása, hogy veszett választás (főleg két elvesztett választás) után csak úgy simán és ellenállás nélkül lemondjon. Attilánk is kapkod fűhöz-fához. Maradna. Lehet, hogy legközelebb megnyeri. Vagy éppenséggel alig veszti el. A mai világban az is eredmény. Az idők végezetéig kísérletezhet. Egyszer úgyis sikerülnie kell. Úgy harminc év múlva. A legigaztalanabbul a magyarokkal járnak el. Most elmondják őket mindennek. Szabadság deficitesnek, nemtörődömnek, lustának, paternalistának, komcsinak, pusztán ezért, mert óvatosak voltak és nem szavaztak egy ennyire lehetetlen társaságra. A negyvennégy valahány százalék vidoran elmosolyodott. Végül is győzött.”