„Még ha ez teljesen távolinak tűnik is, Putyin fejében és az összes orosz oligarcha fejében is biztos ott van valahol mélyen, hogy lehet, hogy egyszer majd menekülnie kell. És akkor fontos lesz, hogy ne zárolják az összes pénzét, legyen miből fenntartani a luxuséletmódot valami félreeső karib-tengeri magánszigeten.
Ezért fájhat nekik, ha a nyugati országok zárolni kezdik a pénzeiket, megnehezítik az utazásukat.. Ez könnyen még Putyin ellen is hangolhatná az oligarchákat – nekik fontosabb a nyugalom, mint a legnagyobb kutyáknak, a kisebb játékosoknak ugyanis nem biztos, hogy jár majd menedékjog valami baráti államban. Ezért lehetnek az ilyen célzott intézkedések valóban hatásos fegyverek a nyugat kezében. És az is lehet, hogy a szankciók belengetésének részük van Putyin látszólagos visszakozásában.
De az is lehet, hogy Putyin egyelőre elérte, amit akart: a Krímet nagy valószínűség szerint de facto Oroszországhoz tudja csatolni, még ha papíron független is lesz (vagy akár marad Ukrajna része – végül is belegondolva nem rossz az az egymillió oroszbarát szavazat az Ukrán választásokon). A látszólagos »kivonulás« (aminek ellenére még mindig több tízezer orosz van a Krímben) még jobban legitimálhatja is a valószínűleg megtartandó népszavazást a félsziget »autonómiájáról«. A többit meg majd meglátjuk később.
Az viszont biztos, hogy a húsz éve népszerű sláger a történelem végéről, a nyugati rendszerek egyeduralmáról mára végleg kimúlt, már ha ebben még bárki kételkedett. Túl sokan (és túl sok tesztoszteronnal) érdekeltek még abban, hogy a történelemnek ne legyen vége. Persze a liberális demokráciák hatékonyabbak hosszú távon mind a kemény diktatúráknál, mind pedig a Putyin – féle keménykedő autoriter rezsimeknél, még ha rövid távon sokszor úgy is tűnik, hogy hátrányban vannak. De erről talán majd egy külön posztban…”