Akármennyire is azt vallja be a társadalom a kérdőíven, hogy mindenki nagyon szereti a gyerekeket, erőforrást már sokkal kevesebben áldoznak, és kockázatot már sokkal kevesebben vállalnak.
„A preferenciák kifejezésének minden közvélemény-kutatásnál biztosabb módja, ha valamire tényleges erőforrást áldozunk. Vagyis ha plazmatévére vágyunk, veszünk. Ha jobb autó kell, mint a szomszédé: veszünk. Ha megfizethetetlenül nagy lakásra vágyunk: veszünk. Ha kell, még kockáztatunk is érte, például hitelfelvétellel. Namost az égvilágon mindenre lehet hitelt kapni, vagy legalábbis a világgazdaság pénzbősége idején lehetett, tartós fogyasztási cikkre, autóra, lakásra, vállalkozásra, bármire, és még ebben a környezetben sem jutott eszébe senkinek sem a nagyságrendileg hasonló összegbe kerülő gyerekvállaláshoz hitelkonstrukciókat kitalálni vagy igényelni. Tehát akármennyire is azt vallja be a társadalom a kérdőíven, hogy mindenki nagyon szereti a gyerekeket, erőforrást már sokkal kevesebben áldoznak, és kockázatot már sokkal kevesebben vállalnak. Szóval úgy tűnik, az autókat és a plazmatévéket jobban szeretjük.
Szándékosan nem mondok erről véleményt, nem nyifogok, hogy ez tragikus, és így tovább, ez valószínűleg egyszerűen így van nagyon-nagyon rég óta, és kész, együtt kell vele élni. Igazából senki nem tudja megjósolni, mik lesznek a következmények, mert persze a társadalom elöregszik, ugyanakkor az aktív, produktív korszak határa is tolódik kifelé, illetve az öregségi ellátás költsége növekszik, ugyanakkor a csökkenő gyerekszám miatt azon az oldalon lehet megtakarítást elérni (már ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden villanypózna mellett maradjon fenn az iskola, komplett személyzettel és fél diákkal).”