„A fogyasztói társadalmi minta nem a végfelhasználónál bonyolult. Éppen ez a lényege, a fogyasztás mindenek felett. Ott nem lehet akadály. Megveszem, használom, elromlik, kidobom, lecserélem, megunom, lecserélem. Még csak nem is ez a probléma ezzel. Inkább az a természetesség, amivel elhiszem, hogy ez a jól szervezett mechanizmus, organizmus, amely emögött áll, mindent meg fog tudni oldani. A klasszikus példa, paprika és paradicsom a nem megszokott évszakban. Ezt kétféle módon lehet előállítani. Ideszállítani valamilyen messzi országból, vagy üvegházban megtermelni. Az egyik esetben a szállítással kapcsolatos vegyi kezelések, az ellenőrizhetetlen élelmiszerkezelés int óvatosságra. A másik esetben ha az előző problémákat ki is vesszük, a drága előállítási költségek. Mondjuk a boltokban az árak nem az előállítás, szállítás költségeit tükrözik, hanem a kereskedelem szabályainak megfelelőek. Mit adnak meg érte? Mennyiért lehet eladni? A rendszer megoldotta, hogy télen is egyek primőr árut. De milyen áron? Melyek a következményei? A szervezetbe bevitt vegyszermaradékok, vagy a rendszerszintű szállítás miatt fellépő üzemanyagigény, amely más területekre is gazdasági hatással bír. Drágul az üzemanyag.
Természetesen van értelme annak, ha az életünkhöz szükséges eszközök, tárgyak, élelmiszerek előállítását megegyezés és lehetőség szerint termelik egy-egy éghajlaton, energia és ásványi anyagok adottságaival rendelkező vidéken. De ez nyilvánvalóan átalakítja a gondolkodásunkat és életmódunkat. Ha cipőt veszünk, már ne nagyon keressünk olyat, amit cipésszel lehet javíttatni és tíz év múlva még munkára jó lesz felkiáltással kirakjuk a kamrába. Egyszerűen az előállítás során olyan technikát alkalmaznak, amelyet nemigen lehet javítani, csak az egész cseréje a megoldás. Ha leválik a cipőtalp régebben el lehetett vinni a cipészhez (persze ma is vannak ilyen gyorsragasztó pontok), vagy erős kontaktragasztót vettem és kész is. Nemrég csináltam végig egy túrabakanccsal egy erős kísérletet. Ráköltöttem vagy hat-nyolcezer forintot és két hónappal később kellett kidobnom.
Ma az emberek nagy többsége csak húspultban lát állatot (jó vegyük ki a munkahelyet és közlekedést). De ha kapna egy dögöt, akkor nem tudna vele mit kezdeni, hátha még él is. Ki vágja le? Ki nyúzza, kopassza, perzselje, dolgozza fel? Ez a rész kimarad már az emberek életéből. De gyümölcs is ilyen, vagy a zöldség. Eszik vagy isszák? Virágzás, metszés, termésidő, kezelés, permetezés, kártevők. Befőzések, téli tartósítás. Ki ismeri már azokat az eljárásokat, amit a fogyasztói társadalom előtti időkben alakítottak ki azért, hogy abban az időben is legyen mit fogyasztani, amikor természetszerűleg nem terem semmi. Azt az időt is túl kell élni. Okos szervezéssel, ügyes eljárásokkal, gondos munkával lehetett.
Ma erre nincs szükség. Szupermarket. A varázsszó. Nincs szombat este kenyér. Majd vasárnap reggel a boltban. Így alakítja a szent és profánt is. Időtlen ember, akinek csak a bolt van. Ott hódol. Nem lesz érthetőbb a világ, csak egyszerűbben fogyasztható. Viszont, ami egyszerűen fogyasztható, és nem átlátható, az manipulálható.”