Túl sok tévedés

Török Gábor facebookos bejegyzése alatt a Tisza Párt tizenöt, sőt húszszázalékos előnyéről beszélnek a rajongók.

Vadai Ágnes zsákvászonból varr majd egy kitömött bábut, amelyet aztán megfelelő ráolvasások és zenei effektusok közepette Bajnai és Gyurcsány sűrűn megszurkál tűvel. Fejlevágás már mindenesetre volt…
„Egyébként, nincs itt valami félreértés? Hiszen meg sem épült az emlékmű. Hosszú politikai egyeztetés, zsarolásoktól sem mentes alku nyomán halasztotta el a kormány az építését. Egy nem is létező szobornál vagy mondjuk úgy: egy nem létező szobor ellen demonstráltak a balliberálisok?! Tényleg kezdik átlépni a racionalitás határát. Már láttunk ilyet tőlük, történetesen a 2010-es választások kétharmados Fidesz-győzelme után, amikor az a korrektnek csúfolt ötletük támadt, hogy diadal ide vagy oda, Orbánék osszák meg velük a kormányzati hatalmat. A fékek és ellensúlyok rendszere is erről szól tulajdonképpen, azoknak a lehetőségeknek
a tompításáról, amelyeket egy ilyen kétharmados győzelem biztosíthat, arról nem is beszélve, hogy minden fék és ellensúly voltaképpen a népakarat megváltoztatására születne. De még egy lépés, s a balliberális oldal a voodoo szertartásoknál köt ki. Vadai Ágnes zsákvászonból varr majd egy kitömött bábut, amelyet aztán megfelelő ráolvasások és zenei effektusok közepette Bajnai és Gyurcsány sűrűn megszurkál tűvel. Fejlevágás már mindenesetre volt…”