Állampolgári kultúra és modernizáció

„Modernizációs szempontból az ország alapvetően három részre szakad. Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld, valamint Dél-Dunántúl modernizációs hátrányokkal jellemezhető csaknem minden területen. A gazdasági és munkaerő-piaci mutatók jelentős lemaradásra utalnak, a foglalkozásszerkezet pedig a mezőgazdasági és ipari szektor relatív túlsúlyára. Mindennek hatására az életszínvonallal való elégedetlenség e régiókban a legmagasabb, ami kifejeződik abban is, hogy a fogyasztás elsősorban az elemi létszükségletek biztosításában merül ki. E nehézségek értelemszerűen kihatnak a lelki életre is: a szorongásos és depressziós tünetek előfordulása itt a legmagasabb. Továbbá nyomot hagynak a világmagyarázat politikai keretein is: a nemzeti-radikális formációk támogatottsága itt a legnagyobb az országban.

Közép-Magyarország e régiók ellenpontjaként jellemezhető. A gazdasági és munkanélküliségi mutatók itt a legjobbak az országban, a foglalkozásszerkezetben a szolgáltató szektor dominál, az életszínvonallal való elégedettség itt a legmagasabb, a fogyasztás a szükségleteken túl az élmények kielégítésére is kiterjed, a szorongásos és depressziós tünetek előfordulása relatíve alacsony, továbbá a társadalmi folyamatok értelmezésének politikai keretei itt a legheterogénebbek. Közép- és Nyugat-Dunántúl a fenti mutatók tekintetében köztes helyet foglal el. Ilyenformán egy sajátos modernizációs lejtő jellemzi az országot, melynek csúcsa az ország centruma, meredeksége pedig a kelet–nyugati iránytól függ.

Az állampolgári kultúra típusainak regionális megoszlása a fentiek értelmében a modernizáció hatását fejezi ki. Közép-Magyarországon a politikai elidegenedés és a passzív antiradikalizmus csoportjába tartozó fiatalok átlag feletti arányban fordultak elő, a frusztrált antidemokraták átlagos arányban, míg az aktivizmus különböző formái átlag alatti arányban. Ebben az értelemben a leginkább modernizált régióban az állampolgári kultúra felemás képe rajzolódik ki.

A fiatalok csaknem 60%-a a passzivitás valamilyen formájával jellemezhető, igaz, közöttük a demokrata értékeket elsajátítók aránya magas. Vagyis úgy tűnik, hogy a modernizációs sikerek bár az értékek szintjén demokratizálódást eredményeznek, ugyanakkor annak egy beszűkült, passzív formáját. A demokrácia ezen fiatalok számára magától értetődő adottságként jelenik meg, amivel kapcsolatban nincs sok tennivalójuk, így sokuk teljesen elfordul a közélettől, mások egyfajta »naiv demokrata« perspektívájából szemlélik azt, anélkül hogy bármilyen szinten is bevonódnának formálásába.”