Akkora_nagy_dolog

„Másfél éve nyílt Budapesten egy vendéglő. A tulajt – aki rajtam keresztül ismerte meg az igazi borok világát – ismerem évek óta. Az egység indulásakor megbeszéltük, hogy tőlem fogja vásárolni a borokat, amint meglesz nagykereskedelmi engedélyem. De volt egy kérése. Addig is, adjam meg borászaim kontaktját, hogy rám való hivatkozással tőlük vásárolhassa a borokat. De csak addig...

Aztán eljött az idő, a nagykerem »meg lett«. Én pedig nagy lelkesedéssel elvittem néhány bort kóstolás okán – köztük egy szenzációs ezerjót – emberünkhöz, hogy esetlegesen felkerüljenek borlapjára; immáron az én gondozásomban/közvetítésemmel. Így is lett; a tulajnak tetszett mindegyik, felkerültek borlapjára. Rá két napra azonban az étterem tulaja kreált egy indokot és kijelentette: »majd én tudom, h kitől akarok vásárolni, de mivel anti túlságosan is rámenős, tőle aztán semmit«.

Ezzel nincs is semmi bajom, hiszen gondolhatja magáról bárki – aki mondjuk 18 hónapja foglalkozik borral... – hogy ő jobban tudja ezt. Mert miért is ne gondolhatná így?

A poén azonban most jön:
emberünk felhívta »az én móri ezerjóm« termelőjét, hogy vásárolna a borából, természetesen az én kihagyásommal.

A válasz pedig ez volt:

»- Uram, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy felkerülhetünk borkínálatába. Van toll a keze ügyében?

- Van, de miért?

- Diktálnám Kovács Antal telefonszámát, tőle tudja megrendelni borainkat.«

A vonal pedig hirtelen megszakadt...

Ezúton is köszönöm Finy Péter és Neje lojalitását, akik a Móri Borvidék »szerintem« legjobb borait segítik világra, Pontica Pince néven, sokunk örömére.

Ha pedig valaki kíváncsi arra, hogy ki volt a vendéglős, aki összetévesztette a szezont a fazonnal, kedden és csütörtökön délután – 4 és 8 óra között – szívesen elmondom személyesen... ”