Megszakadt történelmi hagyomány

„Eltérő-e nálunk az állampolgári betekintés milyensége a többi kelet-európai országhoz képest?

Az állampolgári betekintés most már nagyjából egyforma, nálunk eddig szűkebb volt, mert 2003-ban elkövették azt a műhibát, hogy mindenki a kizárólag vele kapcsolatos adatokat tartalmazó irat másolatát kaphatta meg. Az pedig elég kevés. A megfigyelt, mint már említettem, megismerhette a róla jelentő ügynök nevét, ezenfelül nem húztuk ki az iratokban szereplő közfeladatot ellátó személyek nevét sem. Mostantól megkaphat a megfigyelt a fentieken kívül minden olyan anyagot, amelyben jelen van. Ha együtt voltak öten és beszélgettek, akkor mindenki megkapja az egészet. (...)

Hány ügynök dolgozott 1945–90 között hazánkban?

Kétszáz-kétszázötvenezer, pontos számot senki sem tud. Az ötvenes években dolgoztak a legtöbben egyszerre, 40-60 ezer fő, de nagy volt a fluktuáció. A hetvenes– nyolcvanas években hat-nyolcezer volt az évi ügynökszám, hivatalos nevükön a hálózati személyek. Mindig az ügynökökről beszél mindenki, holott a külső segítők köre ennél jóval szélesebb. Külső segítők azok a személyek, akik nem voltak az állambiztonsági szolgálatok hivatásos alkalmazottai, de formalizált módon »segítették« a munkájukat. Ilyenek voltak a hálózati személyeken kívül például az operatív kapcsolatok, a hivatalos kapcsolatok és a megbízottak. Az ő létszámukat nem tudjuk. Azt azonban mindig elmondom, így most is, hogy nem helyes csak az ügynökügyet feszegetni. Akárhogy is vesszük, az ügynök volt az egész gépezet legkisebb láncszeme. Pikantériáját persze érzem, azért ő az érdekes, mert ugye titkos, és a titok mindig izgalmas. De az ügynököt valaki beszervezte, aki beszervezte, annak valaki parancsot adott, aki parancsot adott, azt a párt irányította, szóval lényegesen bonyolultabb a kérdés, hogysem egyszerűen ügynökkérdésé lehessen szűkíteni.”