Ma már szinte semmi nem az, ami valójában

„»Ez a Tündérország háborúban áll, / Magával harcol és békét nem talál. / Hát nézd a táltos törpét, megint új álarcot visel, / Miközben szól az álszent kórus, a métely magvát hinti el.« Hol van a térképen ez a Tündérország? Dalokba bújtatott politikai állásfoglalás volna ez a lemez?

Nem. Akkor sem gondoltam, hogy az lenne, amikor készítettük. Azt éreztem, hogy Bródy most sokkal erősebben fogalmaz, de hát a helyzetek is sokkal élesebbek körülöttünk. Ha úgy tetszik: önismereti szövegnek kezelem a Tündérországot. Nem csak arról szól, hogy kik vannak körülöttünk, hanem arról is, hogy mi magunk milyenek vagyunk. Mindez viszont nem idegen attól, amit mindig is csináltunk: az eddigi dalok is arról szóltak, hogy mi az, amit látunk, szeretünk, és mi az, ami nem tetszik, ami bánt. Ez szerintem nem politika, de mivel egy átpolitizált országban élünk, evidens, hogy sokan viszont azonnal erre gondolnak. Ha az ember magyar, manapság mindenről a politika jut eszébe, ráadásul, ha azt mondja, hogy »politikus lemez«, mindenképpen szűkíti az anyag mozgásterét is. Az, hogy most áthatja az életünket a politika, sajnálatos tény. De ettől egy dal még nem okvetlenül politikus. Csak mint egy tükör, az életünket mutatja olyannak, amilyen. Akkor választok ki egy dalt, vagy akár egy József Attila-verset (a Tündérországon hallható a Világosítsd föl is, ennek zenéjét Bródy János írta – a szerk.), amikor ráismerek valamire a saját életemből. Ez mindig is így volt, mindig is önkifejezési eszközként tekintettem-tekintettünk a zenére. A Jelbeszéd, a Ha én rózsa volnék vagy a Miért hagytuk, hogy így legyen is egyfajta vélemény volt mindarról, amit magunk körül tapasztaltunk. Engem mindig is ez érdekelt – nem az, hogy szép ruhákban billeghetek nagyszámú közönség előtt a színpadon. (…)