Hogyan leszek feminista?

„Szükség lenne egy előítélet- és közhelymentes konzervatív nő-szemléletre. Először is ki kellene mondani végre, hogy hamis az a kép, amely szerint a hagyományos családmodellekben a nő nem dolgozott. Milyen társadalmi hagyományra vetítik vissza ezt a téves szemléletet? Legfeljebb gazdag polgári családokban fordult elő a »babaház« modellje, ahol a nő nem dolgozott, de nem is kapott semmifajta döntési jogot. Mindez peremjelenség volt ahhoz képest, hogy a nők többsége a családi gazdaságokban kemény fizikai munkát végzett, malmot vezetett, pékséget, vagy más műhelyeket. Kézben tartott nagy háztartásokat, ami sok esetben kemény munkával, és komoly menedzseléssel járt együtt. Természetesen, a gyerekek nevelése a nők feladata volt, de számos olyan példa áll előttünk, ahol a fizikai munkára már nem alkalmas idősek vigyáztak napközben a gyerekekre. Hozzáteszem, senkinek nem kívánom, hogy visszasírja a hagyományos családmodellt, ahol a gyermeket esetleg kénytelenek voltak derékig beásni a földbe, hogy el ne mozduljon, mert kellett a nő is a sürgető mezei munkákban. (...)

Hányszor háborodtak fel férfiak azon a tényen, hogy elnőisedett a betegápolói szakma, vagy pedagógusi pálya, ott is elsősorban a legkisebb évfolyamokban? Hányan kérték ki jogaikat, hogy végre dolgozhassanak dadabácsiként, vagy konyhafiúként? Nem is tűnik fel, hány olyan területe van az életnek, ahol elsősorban nők dolgoznak, holott elképzelhető lenne, hogy férfiak álljanak be helyükre? Vajon miért csak a parlamenti férőhelyek fájnak egyes férfiaknak? Vajon miért csak a miniszteri posztok és a vezető beosztások miatt háborognak egyesek, ha azok véletlenül női kézbe kerülnek? Miért csak ez esetben firtatják a férfiak, vajon odahaza mennyire is hanyagolja a befolyásos hölgy a családját? Miért nem kérdezik meg, hogyan tudja ellátni a pékségben a fiatal édesanya óvodás korú gyermekeit, ha reggel négykor kel, és ötkor már rakosgatja a leveles tésztákat az elektromos sütőbe, hogy majd holtfáradtan elszédelegjen valamikor délután a gyerekekért? Végtelenül kicsinyes az a gondolkodás, amely csupán a háttérben bírja elviselni a nőket. Dolgozzon, mert mégiscsak szükség van a munkájára, csak fölibünk ne kerüljön, csak előtérbe ne legyen, csak főnök és befolyásos személyiség ne váljon belőle. Dolgozzon és főzzön. Maradjon csendben. Egyszer egy híres, nagyszerű tehetségű operaénekesnő mesélte, hogy napközben elvégezte a háztartást, megfőzött, aztán este elment, és fellépett. »Csak úgy mellékesen«, fogalmazott ő. »Csakúgy mellékesen«. Szavai mélyen megmaradtak bennem.

»Csakúgy mellékesen« kihozza a nőből a feministát az, ha identitásának alapjait kérdőjelezik meg. Még akkor is, ha alapvetően konzervatív gondolkodású. Még akkor is, ha mint egy kenguru-mama, alig mozdul gyermeke és családja mellől. Akkor is, ha házastársa egyenrangú félnek tekinti. És csak reménykedik, hogy végre sikerül egy olyan konzervatív társadalmi modellt megalkotni, ami nem tévhitekre, közhelyekre és előítéletekre épül. Ahol a nő nő marad, de nem lesajnált, hanem egyenrangú félként.”