A hierarchikus vezetési struktúrák ideje lejár

„Egyes alkotmányjogászok szerint az ombudsman kezdeményezőbb hozzáállásának kell pótolnia az actio popularis megszűnése okozta hiányt? Mi a véleménye az új jogkörről?

Az actio popularist egy fejlett demokratikus államberendezkedés nélkülözhetetlen kellékének tartom a közösségi részvétel és a közvetlen demokrácia más intézményeivel együtt. Egyáltalán nem látom igazoltnak azokat az érveket, amelyek szerint az ilyen intézmények túlterhelik az államigazgatás vagy az igazságszolgáltatás szervezeteit. Minden ellenkező híreszteléssel szemben az állampolgároknak, közösségeiknek, szervezeteiknek nem az a passziója, hogy a hatóságokat értelmetlen beadványokkal bombázzák, erre sem idejük, sem pénzük nincs (ha mégis megteszik, a hatóságok az ilyen beadványokat igen hamar kiszűrik). A rendszerváltás utáni első két évtizedben egyáltalán nem volt jellemző a részvételi demokrácia eszközeivel való visszaélés, arra viszont számtalan példát lehet hozni, hogy a nyilvánosság ereje, az érintett közösségek aktivitása, a nép bölcsessége hogyan vetett fel és juttatott el a megoldásig olyan problémákat, amiket a hivatalos szervek még csak nem is észleltek, vagy ha igen, esélyük sem volt megoldani.

A környezetvédelem területéről elmondhatom, hogy az élővizeink védelme, az erdők, természetvédelmi területek felügyelete, a városok élhető kialakítása és használhatósága elképzelhetetlen lenne az érintett közösségek részvétele, kezdeményezései nélkül. Divat manapság (értve ezalatt az elmúlt jó tíz évet) a civil szervezeteket bűnbaknak kikiáltani, jogaikat megnyirbálni, támogatásukat megszüntetni. Engem ez a folyamat elkeserít, értelmetlennek és károsnak tartom.

Milyen elvárások fogalmazhatók meg az ombudsmani intézménnyel szemben a 2013-ban Magyarországon?

Az interjú elején céloztam arra, hogy a túlzottan centralizált, konzervatív államszervezési modellt legitim, de meghaladott megoldásnak tartom. Szükség van azért újszerű, kísérletező megoldásokra is, aminek az ombudsmani hivatal kiváló terepe lehet. Emellett a jelenlegi (és jelenlegi mellett megint csak az elmúlt 10, akár 15 évet értem) magyar államszervezetben nagy szükség van az ombudsmani hivatal klasszikus funkcióira is: minden panaszt, amiben esély van arra, hogy az ombudsman segíteni tud, alaposan, több oldalról ki kell vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy nem a közigazgatási hatóságok többnyire egy szempontú, professzionális megközelítését kell másolni, hanem az összes érintett szakma és közösség bevonásával kell megtalálni a megoldást az elmérgesedő konfliktusokra. Szükség van a jogalkotási szószólói szerep felelős felvállalására is: minden szintű jogszabály sértheti az alapvető állampolgári jogokat és nagyon sokszor sérti is. Az ombudsman nem hagyhatja ezeket az eseteket szó nélkül: következetes elemzéssel kell a jogalkotót szembesíteni azzal, hogy a jog mint kormányzati, irányítási eszköz nem hajlítható a végtelenségig.”