„hvg.hu: Sokszor helyteleníti a megszólalásaiban, hogy mély szégyenérzést lát az emberek egymás közötti kapcsolatában. Mit ért ezen?
S.F.: Amiről mi most beszélgetünk: a zene, a tánc, a beszéd, ezek mind a kommunikáció alapelemei. Milyen világ az, ahol az emberek nem tudnak egymással beszélgetni? Micsoda észbontó hülyeség ez! Ezt nem lehet eltűrni! Az emberek születnek, felnőnek, ismerkedni akarnak, párba akarnak kerülni, családot akarnak alapítani. Ehhez a folyamathoz ezekhez az eszközökre szükség volt több ezer év óta. Mi lennénk ilyen különlegesek? Vagy ennyire hülyék? Álljon meg a menet! Az én gyermekkoromban még voltak tánciskolák, táncos szórakozóhelyek, mára már ez is eltűnt. Van írástudatlanság is, de ne legyen már az dicsőség, ha az ember megtanul írni-olvasni! Rohanunk a barbár világba. Tényleg nagyon rossz a helyzet. A táncban eldőltek sorsok, eldőltek életek, eldőltek kapcsolatok. Kiváltak emberek, akik a közösség vezetői lettek később. Ezek bősz közhelyek, amiket itt mondok. Ennek evidensnek kéne lenni. Gondoljon bele: egy kamasz gyereknek mennyi problémája van, már azzal elkezdve, hogy egy lányt hogyan szólítson meg, hogyan kerüljön a közelébe. Nem lehet ennyire magára hagyni az embereket. A gátlásokat oldani kell.