*
Azt hiszem, az mindent elmond Magyarországról 2014-ben, hogy a „konzervatív fiatal demokraták” egy 71 éves szocialista kultúrhérosz parancsaira ugrálnak; míg az őket leváltani szándékozó „baloldali” tömörülés vezére egy 84 éves filozófus (és társai) tanácsaira hallgat – akik, mint ismeretes, már számtalanszor bizonyították, hogyan is kell jól „rendszerváltást” csinálni. Az lett volna a legjobb, ha a Magyar Krónika alakuló ülését a Bajnai-találkozóval egy időben, a másik szobában tartják. Óriási buli lett volna.
A probléma persze nem az idős korral van. Itt csak azért érdekes, mert idős gondolkodóink alapvető szocializációja, akár az ellenzéki, akár a kommunista létben, a „harc”. Nem hisznek a morális megalapozottságban, nem gondolkodnak hosszú távon. Tulajdonképpen Magyarország sem érdekli őket, hanem az ellenséget akarják megsemmisíteni. A logika nyilvánvaló: a fideszes nyájat ki kell képezni az újabb csatára, míg az ellenzéki nyáj minden erejét Orbán eltávolítására kell szentelni.
Ebben az eposzi méreteket öltő küzdelemben, hiszen a Gonosz és a Jó harcáról van szó, az ország erkölcsi (vagy gazdasági) megújulása másodlagos. Minden eszköz megengedett, minden hiba elfelejthető. Voltaképpen ugyanaz a logika mozgatja a Gyurcsányt koalíciós partnerré emelő filozófusokat, mint a Horthy-szobor állítóit: az ország vezetőinek nincs felelőssége semmiben; vagy ha van is, eltörpül a történelem előtt, hiszen a Gonosszal szemben mindenki bevethető és be is kell vetni.
A jobboldali idős megmondók napjai vélt vagy valós sérelmeik monoton ismételgetésében telnek, és aki tudja, az édes bosszúnak szenteli idejét. A rendszerváltó baloldali-liberális gondolkodók téves helyzetértékeléseiből levont következtetéseken alapuló tanácsainak sikertelenségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2014-ben is tanácsokat kell adniuk.
Megérdemeljük őket, ha mi, magyar választópolgárok tényleg annyira hülyék vagyunk, hogy elfogadjuk ezt a kétosztatú apokaliptikát.
