Megszólaltatott félhangok

„A filmben megszólaló történetek is úgy alakulnak, olyan szereplőket mutatnak be, hogy könnyen elhelyezhetővé tegyék a tömegesen elkövetett nemi erőszakot ezen a nyomasztóan megkerülhetetlen bal-jobb skálán. Külön említést kap Bódy Magdolna, aki Litéren működtetett keresztény jótékonysági szervezetet, és akit lelőttek a szovjetek, Apor Vilmos püspök mártírhalála, és egy megerőszakolt katolikus lány története, aki vallása miatt nem veteti el a magzatot, ám gyermeke megszületése után öngyilkos lesz. Az ellenállásban tevékenykedő, illegális kommunistákat segítő vagy zsidó áldozatokról nem esik szó, holott ilyenre is volt példa, és ezek elmondása elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük az elkövetett bűn teljes tragédiáját és abszurditását. Pető Andrea a folyosón mesélte el egy túlélő történetét: egy zsidó nőét, akit a pesti gettót felszabadító szovjet katonák erőszakoltak meg. Feltehetőleg elmondta volna a filmben is.

A fent említett számháború mellett további súlyos probléma, hogy a film újramondja azt a »minket magyarokat ért a legnagyobb szörnyűség« narratívát, amely alappillére a más történelmi helyzetekben minket mint országot, nemzetet terhelő felelősség elhárításának. Az események ilyen értelmezése túl jól használható különféle politikai célokra, miközben elfedi és elfeledteti a többi áldozatot és az elkövetett tetteknek azt az aspektusát, hogy a nemek közti egyenlőtlen hatalmi viszonyon alapul, és amelynek alapját ezen egyenlőtlenség mindennapi manifesztációja és újratermelése szolgáltatja. A nemi erőszak hatalmi mechanizmusainak bemutatása nélkül azonban nem érthető meg a történet, hiszen a háborús nemi erőszak tárgya a patriarchális társadalomban tárgyiasított, férfiak által birtokolt női test, amelyet le kell igázni és meg kell gyalázni az ellenséges országgal együtt. A háborús nemi erőszak ugyanúgy a másik feletti hatalomgyakorlásról szól, és legkevésbé a szexualitásról, mint minden nemi erőszak. Amikor Horváth Attila jogtörténész a filmben azt állítja, hogy »a történelemben ilyen nem volt«, akkor több ezer év történelmének több ezer hasonló történetét hallgatja el. (...)

Sajnálatos, hogy a filmben megszólaló egyetlen pszichológus is több olyan kifejezést használ, amely áldozathibáztató vagy elfogadja azt az elképzelést, hogy a megerőszakolt nő »romlott áru«, akit csak »a történteken nagylelkűen túllépve« lehet visszafogadni, azaz azok a férfiak, akik nem váltak meg megerőszakolt partnerüktől, külön megbecsülést érdemelnek. Maga a film címe is ezt a megközelítésmódot ismétli meg, amikor a nemi erőszakot mint a megerőszakoltak erkölcsében, jó hírében, feltételezett tisztaságában tett kárt jeleníti meg. A »gyalázat« szó az áldozaton hagyja a bélyeget, és a nemi erőszakot, amely elsősorban erőszak és kizárólag a bűncselekmény elkövetőjén számon kérendő, az áldozat erkölcseinek kérdéseként tételezi.”