„1. A kézművesség tábora mintha nem óhajtana foglalkozni azzal, hogy hogyan lehetne járható utat, átmeneti modellt kialakítani az egész ágazat számára, ehelyett egyfajta fundamentalizmussal intézi el a dolgot: ők csinálják jól, mindenki más magára vessen – pedig a borszakma is egy közösség, és aligha elegendő ezzel szemben kisebb, szektás jellegű közösségeket építeni a mindenki számára adott globális probléma megoldására.
2. A kézműves jelző ma kábé autentikus öko-bioterméket jelent, de ez a szó erre kevéssé alkalmas, mert kézműves módszerekkel is lehet környezetkárosító szereket, módszereket alkalmazni, illetve a kézművesség sem a természet iránti feltétlen bizalmat jelenti, hanem azt, hogy egy kézbe fogja a gazda a kontrollt, miközben továbbra is maximális kontrollra törekszik, legfeljebb nem ipari léptékben és technológiákkal, hanem lokális és organikus(abb) módszerekkel.
N.B.: a sztenderd marketinghazugság itt azzal csúszik be, hogy teljesen természetesnek, a természet organikus működésére bízottnak mutatják be tevékenységüket és termékeiket, miközben csak egy kézbe igyekeznek összpontosítani a kontrollt – kétségkívül környezetbarátabb módszerekkel. Hasonló csúsztatás, hogy útkeresésüket sokszor már tökéletes végtermékként jelenítik meg és értékesítik.
Persze demagógia lenne ma egy csapásra tökéletesen ökológiai módszert és termékeket várni mindenkitől, de az is demagógia, ha elkendőzik az útkeresést ahelyett, hogy őszintén elmondanák: szerintük jó irányba tartanak és jól haladnak, de még nem értek oda. Ha a fő globális probléma éppen ennek a személyes őszinteségnek a hiánya, az ehelyetti marketingkamuzás, a természettel szembeni bizalmatlanság, illetve vak bizalom az emberi kontrollban, akkor ezzel még éppen a döntő lépést nem tette meg a kézművesség a globális-lokális váltáshoz!”