„Tehát marad a függőség – amit viszont lehet ügyesen, és lehet bénán kezelni. Az elmúlt két évtizedben inkább az utóbbira láttunk példát, s egyelőre csak remélni lehet, hogy Orbánék ezúttal inkább az előbbi felé tettek egy lépést.
Persze lehet trollkodni a Fidesz korábbi (amúgy tényleg végtelenül ostoba) oroszellenes kirohanásain. Meg is érdemlik a savazást: tetszettek volna nem atlanti monomániásoknak lenni annak idején. Ám a köpönyegforgatás igazi fekete öves mesterei azok a balliberális újságírók, akik '89 óta ájult áhítattal fogadták a multik, vagy az izraeli befektetők hazai beruházásait, és primitív demagógiának, kódolt antiszemitizmusnak bélyegeztek minden aggodalmat - most pedig azt hörgik, hogy »Orbán eladta az országot az oroszoknak«. Mert Putyin gonosz, homofób, fasiszta diktátor, vele még üzletelni is sátánizmus, ellentétben a mélyen elkötelezett demokratikus nyugati, vagy közel-keleti cégekkel, akikkel egyenesen megtiszteltetés tárgyalni.
Engem ebben az egész történetben igazán egy dolog zavar – az viszont nagyon. A magyar kormányfő és az orosz elnök ezt az egész bizniszt úgy boltolták le, mintha Viktor vett volna egy házi reaktort Vlagyimirtől a felcsúti családi fészekbe. Ekkora volumenű befektetésről – és pláne ilyen irgalmatlan mennyiségű hitel felvételéről – egy felelős politikus nem dönthet a nyilvánosság teljes kizárásával, és az Országgyűlés felhatalmazása nélkül. Persze a kétharmados kormánytöbbség a paksi erőmű azonnali elbontását is megszavazná, ha a Vezénylő Tábornok ezt adná ukázba, de azért mégis csak ez volna a dolgok normális rendje. Meg talán nem ártott volna egy nemzetközi tender – amit valószínűleg úgyis az oroszok nyertek volna meg.
De mégis: jó lenne, hinni, hogy a keleti nyitás azt jelenti, hogy a piacunkat nyitjuk meg – és nem a lábunkat tesszük szét...”