A bor forradalma

„A jelenkor borügyekben járatlan outsidere azt mondaná: a tuti tokaji aszú sűrű, édes és barnás árnyalatú szőlőnedű. Pedig az valójában az említett korszakokat követő, kereskedelmi szempontból pechesebb időszak válságterméke. Vagyis oxidált aszú, amely a napóleoni háborúk után – véget ért a harcos idők konjunktúrája – eladhatatlanná vált bornak azonos minőségű utódja. Még a szocializmusban is megmaradt »csúcsbornak«.

Pedig első változata kényszerből rekedt évekig a hordókban, miközben a termelők igyekeztek elhitetni a fogyasztóval: minél öregebb, annál jobb. A kereskedői attitűd pedig igencsak hagyománnyá vált. Igaz, eszmék esetében is esik hasonló. Ízlés kérdése, ki mennyire harap rá. Egyes fejekben az oxidált tokaji máig nemzeti védjegy. Ha a szakma felől nézzük, illik tudni: a levegővel házasodott borra sokkal több veszély leselkedik az érlelés során, mint arra, amelyik háromévesen már piacra kerül.

Ráadásul oxidált borokra nincs is komoly kereslet a világban. A »tradicionális tokaji« csak itthon világmárka. Mindebből következik, hogy az alkotó kedvű tokaji borász nem csak a dűlők tetejéről belátható Tokaj-panorámán mereng el. Próbál túllátni messzi határokon is. Számára az is evidencia: a nagy múltúként emlegetett borok közül a félszáraz-félédes kategória lényegében ki van tiltva a trendi honi éttermekből. Mert a száraz a menő. Önmagában hungarikum: védjegyül választott borunk legismertebb változatát alig isszuk.”