„Mandelát, az ANC vezetőjét az idők szavára hallgató dél-afrikai államfő, Fredrik Willem de Klerk engedte szabadon 1991-ben, egyúttal engedélyezte a párt működését, keresztet vetve az apartheidre, a fehér Dél-Afrikára, a fél évszázados, végtelenül erkölcstelen kísérletre, s 1994-ben már olyan választásokat tartottak, amelyen a feketék pártjai is elindultak. Nem lepett meg senkit, hogy az ANC azonnal óriási fölénnyel megnyerte a választásokat, Mandela neve magában hordozta a sikert, de a jövőt tekintve nem igazán megnyugtató a Mandela-féle Dél-Afrika politikai helyzete. A Tata nélkül az ANC olyan, mint a rögbimez gazella nélkül, márpedig a pártban senki sincs, aki Mandela örökségét átvehetné, és méltó módon folytatná.
De Klerk elég bátor volt ahhoz, hogy önkéntesen lebontsa az erkölcstelen rendszert, Mandela pedig ahhoz, hogy a fehérek ellen nem indult bosszúhadjárat. Mandela maga volt a szivárványnemzet lelke, aki tartást adott az összes dél-afrikainak bőrszíntől függetlenül. Halálával egy kicsit megfakult a szivárvány.”