„A hajdani, kiváló komika, Bach Szilvia lánya, Dóra beszélt először arról, hogy az apja kisgyerekkora óta nem étkezett velük egy asztalnál, az anyja nevelte. Mit tesz Isten, apuci egyszer csak előkerült! A fény és a csillogás vonzására megjelent egy piros hajú hölggyel, sután feszített a kamerák előtt. No igen: mert egy sikeres huszonöt éves nővel egy apának bajlódni már nem kell, etetni, ruházni, megszánkóztatni nem kell már. Tehetséges lány, és még karakteres is: ő volt az egyetlen, aki a kamerába mondta, mentora ellenére: Bozsek Márknak nem lett volna szabad önként kilépnie az X-faktorból. Danics Dóra nem véletlenül barátkozott össze a színész Bozsek Márkkal, akit szintén apa nélkül neveltek. Mintha egy harmadik világháború söpört volna végig az X-faktoron: eltűntek az apák. Csak nem a csatamezőn, hanem a balfenéken. Megúszták szupertehetséges gyerekeiket. Döbbenetesen magas volt azok száma, akiket az apjuk magára hagyott. Bozsek Márk apja is beült a nézőtérre, miután évtizedeken át nem is volt beszélő viszonyban a fiával… Annyit mindenesetre elért, hogy az érzékeny fiút ez a kései apai érdeklődési akció annyira fölkavarta, hogy nem tudta hozni korábbi szintjét. (Talán jobb lett volna, ha a kedves papa már kispórolta a fiával való törődést az életéből, férfiasan otthon marad.)
Slusszpoén: Alföldi Róbert is elmondta, hogy anyja egyedül nevelte, s már felnőtt korában ismerte meg az apját. Aztán a Bytheway egyik zenésze számolt be róla, mennyi lemondással nevelte őt az anyja. Krasznai Tünde életét is ilyen hiányok sodorták majdnem a semmibe. Tisztelt nemzésre szorítkozó apukák, eddig hol tetszettek lenni gondoskodással és mintaadással ezek mellől a szupertehetséges gyerekek mellől? Mi van a nagypolitikával? Egy elvont és tökéletes családot imádnak, ami statisztikák szerint az esetek cirka 40 százalékában nincs is? Ijesztően magas az apa nélkül fölnőtt gyerekek száma, és a közösség még mindig képtelen éreztetni erkölcsi ítéletét a megúszóbajnokok fölött.
A gyerekük elől elmenekülő apákról még a KDNP is hallgat, inkább macsósan pálcát tör a nevelési gondokkal egyedül maradt nők fölött. Ezek a tehetséges fiatalok sebeket viselnek a szívükön. Vérrel-verítékkel-lemondással fölnevelte őket az anyjuk – a kedves apukák hol leledzettek? Beülni utólag a nézőtérre? Hát igen, azt is lehet. Megfutni könnyű, helytállni nehezebb.
Szomorú az a világ, ahol a gyerekek mutatják meg a dezertőr szülőnek, hogyan kell embernek maradni.”