Sokba fog nekik kerülni ez a cikk és mindazoknak akik átvették ezt a sok hazugságot, az újévben előkészítem a személyiségi jogi pereket és a gatyát is leperlem az öntelt, cinikus és se Istent, se hazát nem ismerő szennysajtósokról.
Nem beszélve azokról, akik ezt a sztorit ebben a torz formában „szivárogtatták” ki. Nyilvánvaló, hogy rajtam kívül az esetről első kézből csak a párizsi konzul és ezáltal a Külügyminisztérium tudhatott. Tehát a spiclit ezen a környéken kell keresni. Ahelyett, hogy munkájukat végeznék és számon kérték volna a francia hatóságokat a felháborító ügy miatt, ócska pártpolitikai tevékenységet végeznek, de hát mi mást is várunk Martonyi „Bilderberg” Jánosunktól. Parancsokat teljesít, ezúttal is ezt tette vélelmezhetően...
Szóval főszabály szerint szerettem volna az ellenséges pergőtűzben eltöltött feszült hetek után a karácsonyi előkészületekre koncentrálni, amikor a szennyoldal közzétette hazugságait. Nekik csak annyit mondtam, hogy miért nem inkább a nemzetpolitikai tevékenységemmel foglalkoznak, például azzal, hogy az Európa Tanács párizsi emberi jogi bizottsági ülésén - amelyen kint voltam - miként rágalmazta hazánkat Göncz Kinga és hogy tettem őt helyre.