Nagyot fog csalódni az állam, ha komolyan azt hiszi, hogy az állami alkalmazásban dolgozó mérnököktől jobb teljesítményt várhat, mint a magántervezőktől. Nincs értelme hivatalnokokat csinálni a mérnökökből. Tiltakozik a mérnökkamara is; kár, hogy nem egészen hitelesen.
A mérnöki munka államosításának rémképe is felmerült egy nemrég közzétett – elvileg a 2014 és 2020 között érkező EU-pénzek hatékonyabb felhasználásának módjáról rendelkező – kormányhatározat nyomán. A határozat következő mondata keltett általános megdöbbenést szakmai körökben: „A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg.” (Helyesírási hibák az eredetiben.) E határozatnak egyelőre jogi kényszerítő ereje nincs, csupán olyan dokumentumnak tekintendő, ami későbbi jogszabályok megalkotásának alapjául szolgálhat. Elvileg tehát nem késett még el a lobbizással a Magyar Mérnöki Kamara és más szervezetek, melyek felemelték a szavukat a kormányzati elképzelés ellen.
Aggodalomra ad okot viszont, hogy ez az elképzelés túlságosan jól beleillik abba az erősödő szemléletmódba, mely szerint az állam a legtöbb feladatot épp olyan jól – sőt, esetleg még jobban – el tudja végezni, mint a magánszféra, legyen szó akár tankönyvkiadásról, autópálya-díjfizető rendszer programozásáról vagy ivóvíz-szolgáltatásról.
Bizonyos szempontból érthető, hogy az állami vezetőkön hajlamos elhatalmasodni ez a meggyőződés. Munkaidejük jelentős részét ugyanis hivatali apparátusok működtetésével töltik, ahol alapvetően a közigazgatás éthosza uralkodik: akkor hatékony a működés, ha jól körülhatárolt hatáskörrel rendelkező hivatalnokok meghatározott eljárásrend szerint, olajozott gépezetként intézik az ügyeket.
A mérnöki tervező munka azonban nem ilyen. Számos állami vezető valószínűleg nagyon csodálkozna, ha közelről látná, milyen fontos tényező egy-egy terv elkészítésekor az intuíció, a kreativitás, a tapasztalat, a belátás, az alázat, a határozottság. A matematikai és fizikai törvényszerűségek korlátai között meglepően nagy lehet a mérnöki döntések szabadsága, amikor nemcsak a szűk értelemben vett szakmai, hanem esztétikai, erkölcsi, érzelmi szempontok is megszabják annak irányát, hogy mi és hogyan épüljön. És ez egyáltalán nemcsak a „dizájner” építészet esetében van így, hanem mondjuk egy vasbeton szerkezet méretezésekor vagy egy árvízvédelmi töltés vonalvezetésének meghatározásakor is.