„A brit szakíró nem csak a magyar borászat gondjának tartja a túlárazottságot. Jancis Robinson azt írta, hogy szinte minden feltörekvő ország borai ezzel a gonddal küzdenek, sőt még a bornagyhatalomnak tartott spanyolok is nehezen adják el a boraikat annyiért külföldön, mint amennyiért szeretnék.
Tanulság? Azon kell változtatnunk, hogy az átlagos borfogyasztók, akiket a cikk legelején említ a szerző, ne Bulgáriával vagy Moldovával egy lapon emlegessék a magyar bort. Mint ahonnan olcsó, és nem túl ígéretes borok érkeznek. Sajnos a 90-es évek előtti évtizedekben a nyugat-európai piacon ezt örökséget szereztük meg, amitől lassan lehet csak megszabadulni.
Egyszer már írtam róla, hogy talán Új-Zéland útját kellene választanunk. Tanuljuk el tőlük, ahogyan ők a sauvignon blanc-nal vagy a pinot noirral rangot szereztek maguknak. Olcsó új-zélandi bor egyszerűen nincs Európában (ausztrál vagy más újvilági van bőven, de Új-Zéland nem megy egy bizonyos szint alá).
Ezt kellene csinálni nekünk is: kisebb mennyiséggel, de csak kiváló minőséggel, jelen kellene lennie a magyar bornak minél több helyen. Ha a világ ezt szokja meg, nem fogja túlértékeltnek tartani. Mert csak jót és kiválót lát, olyan minőséget, ami kétségtelenül megéri az árát.”