Magyar pezsgőfogyasztási kultúra nincs. Nem azt mondjuk, hogy nem fejlődhetett volna ki, hanem hogy hibernálódott és egy következő lépésben regresszió áldozatává vált. Nem azt mondjuk, hogy mifelénk nincsen múltja a pezsgőnek, mert van egy ’882-es alapítású Törleynk, van egy ’886-os alapítású, reimsi génekből felépülő Louis François-üzemünk, melyek kétségtelenül többé lettek fúziójuk után.
Nem azt mondjuk, hogy nincsenek események, amelyek a pezsgőt, mint az italok egy speciális kategóriáját megjelenítenék, mert van Pezsgővilág, van Pécsi Pezsgő Borfesztivál, van Budafoki Bor- és Pezsgőfesztivál. Nem azt mondjuk, hogy nincsen magasan kvalifikált pezsgőtollnokunk, aki előtt a kalapját Champagne is lekapná, s lesütött tekintettel gyűrögetné azt izzadt tenyerében, mert van egy Márkus Györgyünk. Nem azt mondjuk, hogy nincsen mindennapi fogyasztásra szánt, egyszerű, közérthető, élvezeti értékeket nem nélkülöző, árát tekintve könnyen hozzáférhető méthode transvasée-nk, mert van egy Hungariánk, (ma már) Irsai Olivérből is.
Nem azt mondjuk, hogy Törley nem született újjá, mert van egy Szentesi Józsefünk. S végezetül nem azt mondjuk, hogy nincs megfelelő klimatikus és geológiai adottságú, szorosabban: megfelelő terroir-potenciállal rendelkező, a pezsgőkészítésre minden szempontból alkalmas termőterületünk, mert Budapest Szőlőskertje, Etyek az aranykor küszöbén áll.”