Kettős állampolgárság és székely autonómia

„Az utolsó lehetőség a területi autonómia és a szecesszió közötti állapot, ami nem más, mint a condominium (azaz közösen uralt terület). Itt egy adott területen élő nemzeti csoportok nemcsak az önkormányzáshoz szükséges saját helyi intézményekkel rendelkeznek, de egyúttal két különböző anyaország politikai közösségének is szerves részei. Ez a konstelláció rendkívül ritka, legismertebb példája Észak-Írország, ahol az 1998-as Good Friday egyezmény szavatolja ezt a különleges státuszt. Az északír kisebbségeknek nemcsak helyi önkormányzati intézményeik vannak, de integrált részei mind Írország, mind az Egyesült Királyság politikai közösségének – az északírek gyakorlatilag az Egyesült Királyság és egyben az Ír Köztársaság állampolgárai is (2004-ig minden, Észak-Írországban született ember automatikusan ír állampolgárrá is vált). Azaz ebben az egyedi konstellációban egy többnemzetiségű területre több állam is igényt tart, és a mélyebb konfliktusokat megelőzendő condominiumot hoznak létre, mert akkora a másik nemzet iránti bizalmatlanság, hogy más megoldás nem tudja szavatolni a térség békéjét (az ír–angol konfliktus történetét és komolyságát itt felesleges is lenne ecsetelni).Ha tehát az anyaország kiterjeszti az állampolgárságot a határon túli nemzeti kisebbségre, akkor két szuverén nemzetállam közötti horizontális, ha a nemzeti kisebbség területi autonómiát kap, akkor egy szuverén nemzetállamon belüli vertikális kettős állampolgárság jön létre. A dilemma így az, hogy milyen körülmények fennállása teszi lehetővé a horizontális és vertikális kettős állampolgárság vegyítését.

Ezen a ponton Bauböck levon egy fontos normatív következtetést: a kettős állampolgárság és a területi autonómia inkompatibilis egymással. Érvelése a következő: a határon túli nemzeti kisebbségeknek szerinte a bevándorlókkal ellentétben joguk van igényt formálni területi autonómiára. Ha a többségi nemzetállam ezt visszautasítja, akkor a határon túli nemzeti kisebbség az anyaországhoz fordulhat, hogy kezdeményezzen bilaterális tárgyalásokat az autonómia érdekében (mint azt Ausztria tette Olaszországgal szemben Dél-Tirol esetében), ezenkívül az anyaország megkönnyítheti az országba való beutazást, valamint kulturális támogatást és egyéb forrásokat is nyújthat a nemzeti kisebbség számára. Amit viszont nem tehet meg konzisztensen, az a kettős állampolgárság kiterjesztése a határon túli honfitársakra és a területi autonómia egyidejű követelése. Ennek oka egyenesen következik a fent leírtakból: a területi autonómia egy nemzeti kisebbség olyan törekvése, melynek során a többségi nemzetállamot igyekszik rábírni, hogy adja fel elképzelését az egységes nemzetállamról, és a két nemzet alkosson egy multinacionális demokráciát. Ennek a követelésnek tehát komoly súlya van, mely megkíván egy normatív kompromisszumot – ha a többségi nemzet lemond az állam kizárólagos ellenőrzéséről, akkor cserébe jogosan várja el, hogy az így létrejött állam integritását semelyik államalkotó szereplő ne vonja kétségbe. Egy másik politikai közösségben való részvétel azonban pont ezt tenné, megsértve a létrehozni kívánt multinacionális állam integritását, mert ez esetben a központi kormányzattól függetlenedett területen élő lakosságra tulajdonképpen egy másik állam is kiterjeszti a joghatóságát (hozzátehetjük, ez még akkor is így van, ha az anyaország törvényeinek konkrét kikényszerítésére a másik állam területén nem képes).

Így a fenti kategóriákból következően ebben az esetben a kettős állampolgárság megadása a külhoni nemzeti kisebbség számára és a területi autonómia egyidejű követelése azt jelenti, hogy az anyaország és a határon túli nemzeti kisebbség az adott terület condominium státuszára tart igényt. A condominium, mint azt már láthattuk, egy nagyon speciális helyzet, mely csak akkor képzelhető el hosszú távú megoldásként, ha a helyzet rendkívül elmérgesedett, mint például az északír esetben.

Talán le sem kellene írnom, az olvasó ezen a ponton valószínűleg már magától is rájött: függetlenül attól, ki mit gondol a kettős állampolgárság és területi autonómia helyességéről külön-külön, a kettő együtt jelen helyzetben azt jelentené, hogy Magyarország Székelyföldre kvázi condominiumként tekint, ahol a magyar és a román állam közösen gyakorol szuverenitást a terület felett. Amit ma, úgy látszik, a teljes magyar politikai elit Budapesttől Bukarestig képtelen belátni, hogy a kettős állampolgárság kiterjesztésével magunk alatt vágtuk a fát, mert a területi autonómia követelésének ezzel minden normatív alapja megszűnt, ugyanis most már a román fél joggal értelmezheti a területi autonómia igényét a román állam kizárólagos szuverenitásának megkérdőjelezéseként.”