Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról – ki-ki a maga egyszeri módján –, ami körülvesz.
„»A legjobb tréning a valóság«, emelik ki sok helyen az új könyvének egy mondatát. Az íróknak elég mostanában a valóságot figyelniük, annyi hihetetlen és elképzelhetetlen dolog történik. Ön is edzésben van most, jól gondolom?
Jól, bár az új könyvnek ezt a mondatát nem én mondom, hanem az egyik szereplőm –tudálékos, hülye kijelentése egy tudálékos, ellenszenves figurának. Ezért és ezzel adtam a szájába. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy a víz nedves. Ami a kérdést illeti, mi mást kéne-lehetne figyelni az írónak, mint a valóságot, ami körülveszi, s amivé odabent ez a környülség alakul. Nyelvvé, mondjuk. Hogy hihetetlen dolgok történnek benne? Persze, mindig is azok történtek, csak nem kerültek fel percek alatt a hálóra, így az íróknak lehetett némi illúziójuk afelől, hogy olyasmit találnak ki, ami nincs a valóságban. Pedig mért ne lenne meg a »valóságban«, ahogy minden és mindennek ellenkezője. Bodor Ádám mond valami olyasmit, hogy az író addig kínlódik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Ettől még a hogyan az az íróé. Hogy a valóság vagy a létezhetőség elemeiből mit és hogyan rak össze, formál meg, az rá vall, mint az írisze, az ujjlenyomata. S az ismételhetetlen. Ha az edzést úgy érti, hogy korábban elképzelhetetlen dolgok esnek meg, hihetetlen folyamatok zajlanak a magyar közéletben, akkor igencsak edzésben vagyok, már csak magyar meseileg is.
Az utóbbi években felerősödött a közéleti líra és próza. Vannak, akik hátat fordítanak a közéletnek, vannak, akik aktívan részesei, ahogy ön is. A legutóbb például a Hír24-en fejezte be L.Simon László miatt a blogolást. Mi a feladata, kötelessége vagy felelőssége ma egy írónak?
Volt, illetve van a Hír24en egy Poszt itt című krecli, felület, ez tavasz óta létezik, ebbe hívtak meg, negyedmagammal, hogy időnként írjunk rövid bejegyzéseket, akármiket, ezekből állt a rovat. Tehát nem egy nyílt blogoldalra írtam sokakkal együtt blogokat. Ezen az élesen, szókimondóan kormánykritikus felületen egyszercsak megjelent aktív posztittolóként az Orbán-rezsim egyik fő kultúrpolitikusa, úgy, hogy erről bennünket, legalábbis engem senki meg nem kérdezett. Igaz, ha kérdez, akkor se tudok mást mondani, mint amit írtam. Hogy én ezt így nem. Ami a feladatot, kötelességet és felelősséget illeti, nem tudom megmondani, mi »az írónak« általában. Úgy érzem, nekem az a felelősségem, hogy megtegyem, amit jónak, helyesnek látok. S ha van feladat, az annyi, hogy beszélni arról – ki-ki a maga egyszeri módján –, ami körülvesz, lásd a valóságot az interjú elején. Beszélni művekkel. Én is ezen igyekszem. De ha megkérdeznek, akár közéletről, politikáról is, nem csinálok úgy, mintha nem lenne véleményem. Igyekszem nem félni.”
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Aki hisz Krisztus feltámadásában, képes a helyi értékén kezelni az olyan véges dolgokat is, mint a politika – véli Blanckenstein Miklós. Húsvéti beszélgetés elmélyülésről, odaszentelt figyelemről és az önsajnálat ellenszeréről.
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Keresztény emberként van dolgunk a politikával.
Egy választási győzelem normális esetben a jövőről szól: reformokról, gazdaságról, fejlődésről. De mi történik, ha a hatalom másnap már nem kormányozni akar, hanem elszámoltatni? A történelem azt mutatja, hogy a bosszú logikája gyorsan felülírja a jogot – és ezzel nemcsak a politikát, hanem a gazdaságot is megrendíti. A kérdés nem elméleti: minden demokrácia életében újra és újra felmerül.
Magyar Péter és pártja energetikai megszorítócsomagja a teljes gazdaságpolitikában megvalósítaná a piacpárti fordulatot, a családokat beállítva a sor végére.
A politikai választás egyben morális felfogások közti választás is. Sőt, emberképek közti választás.
